A fitnessbajnoknő eladta Váci úti edzőtermét egy stratégiai befektetőnek, de szakmai igazgatóként és óraadóként továbbra is részt vesz a munkában.

Béres Alexandra két edzőtermet is tartott fenn, amelyekből az egyiken, a Váci úti Alexandra Fitness Centeren most túladott - írja a Színes Bulvár Lap. A fitnessbajnoknőnek további terveihez tőkére volt szükség, ezért jutott arra a döntésre, hogy stratégiai befektetőt keres. A terem neve változik, de Alexandra ezentúl is részt vesz a munkában: a vezetőség tagjaként, szakmai igazgatóként és óraadóként továbbra is megtalálható lesz a Váci úton. Ahogy eddig úgy ezután is három korosztálynak tart edzéseket: a hagyományos aerobicórák mellett gyerekekkel és idősekkel is foglalkozik.

Az edzőterem új tulajdonosa a Gilda Max Fitness, ez a negyedik edzőtermük lesz Budapesten. Béres a lapnak elmondta: a jövőben együtt szeretnék tovább bővíteni a hálózatot, minőségben pedig jobbak akarnak lenni vetélytársaiknál. Ennek érdekében az új befektető vállalta a terem felújítását és átalakítását, a közeljövőben pedig a gépparkot is modernebb eszközökre cseréli. Béres az eladást azzal indokolja, hogy mindezeket a beruházásokat saját erőből nem tudta volna elvégezni. A lap információ szerint a fitnessbajnoknő másik, budaörsi edzőtermét is árulja.