Lucifer neve azt jelenti: fényt hozó. Ő a bukott angyal, a csábítás legnagyobb művésze, nélküle Ádám és Éva azóta is a Paradicsomban élne, viszont szegényebbek lennénk, hogy mást ne mondjunk, Az ember tragédiájával. Lucifer utódai azóta is köztünk járnak. Nekünk sikerült lelepleznünk egyiküket. Egy isten háta mögötti kis magyar faluban született, 37 és fél évvel ezelőtt. Úgy hívják: Alföldi Róbert.
Elle: Mi minden történt veled mostanában?
Alföldi Róbert: Hogy mi történt? Egyrészt annyit dolgoztam, mint egy őrült. Másrészt meg szabad lettem, és ez nagyon jó.
Elle: Tényleg jó?
AR: Tényleg. Mert csak én vagyok a felelős azért, ami történik velem, aránylag kézben tudom tartani a lehetőségeimet, a munkáimat, azt, hogy mit, hogyan és miért. És ez a legnagyobb luxus.
Elle: Amikor néhány éve eljöttél a Vígszínházból, elmentél Amerikába. Milyen volt ott?
AR: Isteni. És megkattantam, amikor hazajöttem...
Elle: Mert?
AR: Mert rájöttem, hogy mégsem vagyok szabad... Azért kattantam meg, mert elmentem valahová az isten háta mögé, és nem az volt a lényeg, hogy úgy bántak velem, mintha én lennék Peter Brook, bár az sem volt rossz érzés, de azt éltem meg, hogy Amerikában minden az, ami. Az első hetekben nem is értettem, miért teszi itt mindenki a dolgát? Valaminek kell lennie a háttérben! Aztán rájöttem, hogy semmi sincs a háttérben, és attól kezdve nagyon jól éreztem magam. Amikor hazajöttem, szörnyű volt. Ráláttam arra, hogy miben élek, ugyanakkor szembesültem azzal is, hogy nincs elég bátorságom elmenni.
Elle: Aztán indultál egy pályázaton az egyik budapesti színház igazgatói székéért. Elutasítottak, pedig addigra már sikeres színész és elismert rendező is voltál. Eléggé a szívedre vetted a döntést. Hogy lehet ezen túl lenni?
AR: Ezen sehogy sem lehet túl lenni. Erről beszéltem eddig is, itthon sokszor érzem azt, hogy ufó vagyok. Mert Amerikában is megmondják, hogy köszönjük, ezt nem kérjük. De ha azt mondják, hogy köszönjük, kérjük, akkor már nem kell többé bizonygatnod a munka során. Itthon meg folyamatosan ügyeskedned kell vagy kellene, hogy a felszínen tudj maradni. Nálunk, ha egy kicsit másképpen látod a dolgokat, vagy egy kicsit szabadabban élsz, már rögtön gyanús vagy. A színházigazgatói pályázat ugyanerről szólt, azaz, hogy kellenél nekünk, de mégse kellesz, mert isten ments, még talán meg is valósítod azt, amiről beszélsz. Én nem tudok sunnyogni, vagy hogy is mondják ezt? Lavírozni. Alkatilag alkalmatlan vagyok rá.
Elle: Azt szokás mondani, hogy a szabadságnak ára van. Úgy emlékszem, már a reggeli műsorvezetésedből is kisebbfajta színházi botrány lett.
AR: Mondjuk ki bátran, hogy leírt a szakma.
Elle: Ráadásul bevállaltad a Lucifert is az új Nemzeti Színházban, ami akkor...
AR: ...másról szólt, sajnos.
Elle: És szerintem bátorság kellett hozzá.
AR: Azt szoktam mondani, hogy engem semmivel sem tudnak sakkban tartani, de zsarolni sem.
Elle: Ráadásul kapsz olyan övön aluli dolgokat is, mint az a bulvárcikk, amiben elképesztően aljas dolgokkal rágalmaztak. Nem olvastam a cikket, azt sem tudom, hol jelent meg és nem is érdekel, csak a perről hallottam, amit a lappal szemben indítottál, és ha jól tudom, végleg megnyertél.
AR: Végleg megnyertem.
Elle: Nem véletlenül osztotta rád Szikora János Lucifer szerepét Az ember tragédiájában, a Nemzeti Színház sokat vitatott és támadott előadásában, aztán "nomen est omen" alapon következett egy televíziós műsorod is, szintén Lucifer címmel. Jól állt, áll neked a "luciferség". Ő is nagy kópé volt, mint ahogy te is az vagy. Kihívod magad ellen a sorsot, a tűzzel játszol. Tavaly láttam a Shopping and fucking című előadást, melynek már a címe is magáért beszél. Nem hiszem, hogy prűd lennék, de be kell valljam, hogy még számomra is shocking volt, egészen döbbenetes, és képletesen szólva, azóta is ott ülök és nézek. A darabot te választottad, te rendezted, mi több, az egyik főszerepet is te játszod. Miért érdekelt téged ennyire ez a borzalmasan kegyetlen világ?.
AR: Először is, ez egy világhírű színdarab, és én állandóan keresek új darabokat, mert nem hiszem el, hogy nincsenek jó kortárs művek. Erről a darabról azt gondoltam, hogy esszenciálisan megfogalmaz egy életérzést, hogy hogyan élünk, hogy mit kezdünk az ösztöneinkkel, vagy mi helyett használjuk az ösztöneinket. Ezért rendeztem meg, nem azért, mert vannak benne pikáns részek.
Elle: Ha már itt tartunk, hogy állunk szerinted a szexualitással? Mármint nem konkrétan az enyémmel vagy a tiéddel, hanem általában. Ezt azért kérdem, mert ahogy körbenézek néha a világban, az emberi tragédiákon, amit oly sokszor a szex okoz, arra gondolok, jobban járnánk, nyugodtabb életet élhetnénk, ha a szexet, úgy ahogy van, kiküszöbölnénk. Teljesen normális családokat és életeket borít fel, amikor a szex, ez az eleve irracionális ösztön váratlanul belép egy férfi vagy nő életébe. Erre mi a válaszod?.
AR: Valójában minden erről szól. Amikor elkezdek egy munkát egy színházban, akkor nekem mindenkit el kell csábítanom, akikkel dolgozom. Utána pedig nekik kell engem elcsábítaniuk, aztán amikor bejön a közönség, akkor őket kell elcsábítani, folyamatos csábítás az egész.
Elle: Amikor először találkoztunk, 1996-ban, akkor egy főiskolai nagy szerelmedről és szerelmeddel beszéltünk. 2000-ben azt mondtad, van egy szerelmed, most, nemrég pedig azt, hogy évek óta nem voltál szerelmes.
AR: Én szerelmes vagyok, vagy lennék, de bonyolult velem együtt élni. Önző módon sokat kérek és keveset adok. Van valaki, aki nagyon sok mindent megtesz értem, de velem nagyon nehéz... Ha valami bajom van, azt nem tudom egy ideig megbeszélni senkivel. Bezárkózom, a dolgot nekem kell először saját magammal elintézni. Utána már tudok róla beszélni. Azok a rohadt cikkek például rendesen kiütöttek akkoriban, és ha akkor nem lettek volna mellettem nagyszerű emberek, akkor nagy bajban lettem volna, még az utcára sem mertem kimenni egyedül, annyira szorongtam. De meg kell vallanom, hogy iszonyú jól vizsgázott az ország. Egyetlen rossz gesztust nem tettek.
A teljes cikk az ELLE februári számában olvasható.