Este hét után már meglehetős tömeg mustrálgatja a Sofitel Atrium Budapest Hotel első emeletét elfoglaló kiállítás képeit. A társaság bizonyára tartalmazza az áhított reprezentánsokat, de a Velvet riporterének inkább úgy tűnik, hogy az öltönyös kísérőikkel méltóságteljesen lejtő smukkos matrónáktól a párosan érkező, csípőnadrágban villantó, szolibarna műélvezőkig mindenki megjelent, aki élőben szeretné megnézni magának Alföldi Róbertet. A reprezentánsok mindenesetre valóban jelen kell hogy legyenek, legalábbis erről tanúskodik, hogy az átlagosan négy-ötszázezer forintért megvásárolható képek egy része már a helyszínen, a hivatalos megnyitót megelőzően elkelt.
Meglepő és hosszadalmas
|
Málnarózsaszín Britney-spears sapkás negyvenes áll ugrásra készen: "Most jó, most menjünk oda, mert később sokan lesznek" - sistergi barátnőjének izgatottan a megnyitó végén, és elindulnak becserkészni a talpig feketébe öltözött művészt. Szándékukkal nincsenek egyedül, Alföldit folyamatosan érkező és beszélgetni vágyó vendégek veszik körül, bár sokan megelégszenek azzal is, hogy végignézik a kiállított festményeket. Amik egyébként látványosak, lendületesek és bármikor bevállalhatóak.
"Erről hiányzik Jézus"
Réz András egy múlt heti könyvbemutatón úgy fogalmazott: Alföldi képei derűsek és vidámak, míg Klacsman Péter, a Sofitel Atrium galéria vezetője szerint "titokzatos magányosságot sugallnak, megfejtésre várnak". A Velvet úgy döntött, megkérdezi a művésztől, melyiküknek higgyen. "Nem hordoznak mély, filozofikus jelentést, egyszerűen annyit tudnak, hogy jó rájuk nézni. Amikor festem őket, nem foglalkozom a mondanivalóval, nekem ez pihenés." - árulja el nekünk Alföldi Róbert.
A beszélgetést itt egy pillanatra megakasztja egy konszolidált külsejű házaspár, akik az értelmezés nehézségeivel küzdenek:
- Elnézést, mi csak azt szeretnénk tudni, hogy arra a pöttyösre ott miért az van írva, hogy Tapéta, mikor mellette a falon az szerepel, hogy Pieta? Nem értjük, melyik a valódi címe...?"
- Választható - feleli jókedvűen Alföldi, akit ezzel nem lehet zavarbahozni.
Az úr azonban nem hajt fejet a művészi szabadság kifejeződése előtt.
- De hát egy Pieta kétalakos kéne legyen...
- Vagy nem. - blöfföl továbbra is huncut mosollyal az alkotó.
- De itt erről hiányzik Jézus! - riposztozik az ősz úr.
- Na jó - adja fel nevetve Alföldi, és elárulja a profán titkot:
- Én tényleg azt a címet adtam neki, hogy Tapéta, csak elírták. Nekem meg tetszett, és így maradt.
A házaspár megnyugodva távozik.
Festményt venni bizalmi kérdés
|
Bár a festést könnyedén veszi, a műgyűjtés számára sokkal komolyabb szenvedély: "Ha képet veszel, az olyan, mintha lenne egy új családtagod: a lakásodba fogadod, vele élsz. Ez bizalmi dolog. Én magam is így vásárolok, de azt is megfigyeltem, hogy olyan képeket veszek, amikre jó ránézni." A kiállított festmények alapján sejthető, Alföldinél melyek esnek ebbe a kategóriába, és ezt ő sem tagadja le: "A kedvenc korszakom a harmincas évek: Scheiber Hugó, Vörös Géza, Battyány Lajos festményei... Ez a saját képeimen is meglátszik, de ez nem baj: vállalt dolog, és az se baj, ha mások is észreveszik."
Már mindent tudunk
Kifelé menet végre találkozunk egy valódi reprezentánssal: a magát átlagos középkorú hölgynek álcázó vevő a most vásárolt, Szent Ferenc a Central Parkban című kisebb méretű festményt szorongatja boldogan: "A fiamnak vettem, aki Chicagóban él, ez lesz a karácsonyi ajándéka. Minden rajta van, ami nekem fontos: a park, a felhőkarcolók... és olyan kedves, vidám." A Velvet tudósítója buzgón egyetért, és mindentudóan mosolyog.
Egyébként a kép tényleg kedves és vidám. Szent Ferenc pedig a madarakkal körülvéve egyáltalán nem tűnik magányosnak.