Angelina Jolie már 16 évesen is szexi volt és harcművészi tehetsége is kezdett kibontakozni - derül ki a nyilvánosságra került fürdőruhás képekből és a fotózás alatt készített interjúból.

Angelina Jolie szexbotrányával harangozták be az amerikai In Touch magazin legfrissebb számát, de csak pár fiatalkori fürdőruhás képről, valamint egy inkább kislányosan szexi, mint botrányos interjúról van szó, amelyben a későbbi Lara Croft arról beszél, boxolni és vívni jár, a színésziskolában pedig azt tanácsolták neki, járjon thai chi-órára, mert olyan kecsesek a mozdulatai. A pózolás közben készített videóról viszont kiderül, hogy a színésznő már 16 éves korában is meglehetősen erotikus kisugárzással rendelkezett.

Az In Touch birtokába került fotókat Sean McCall fotós egy fürdőruha-katalógushoz készítette, Jolie a fotózás idején mindössze 16 éves volt, és színészi próbálkozásai mellett modellkedett is. Az azóta Oscar-díjat nyert színésznő már 11 éves korában beiratkozott a híres Los Angeles-i Lee Strassberg színészakadémiára, amelyet két év múlva ott hagyott, hogy befejezze a gimnáziumot, majd New Yorkban tanult színészetet. Ennek ellenére a szlovák-francia-irokéz felmenőkkel rendelkező Jolie modellként lett sikeres: szerepelt például Lenny Kravitz, Meat Loaf és a The Lemonheads videoklipjeiben, valamint divatbemutatókon is rendszeresen dolgozott.

Profetikus interjú

"Ha harcművészetet űznél, akkor is kecsesen tudnád mozgatni a karjaidat" - mondja a háttérből valaki (valószínűleg a stylist vagy az asszisztens) Jolie-nak, aki szerint ez biztosan a vívás és a színésziskola miatt van, ahol azt a tanácsot kapta, kezdjen el thai chizni. A fotós szerint mindenesetre ez az igazi kecsesség ismérve. Jolie egyébként láthatóan kissé zavarban van a kamera előtt, de ez, szintén láthatóan, jól is áll neki. Az interjú alatt egyébként végig arról beszél, nő létére mennyire szeret boxolni és vívni is jár.