Antal Imre eltűnésével kapcsolatban ögyilkosságról és alkohol-elvonókúráról szóló pletykák láttak napvilágot az utóbbi napokban. A Velvet utánajárt és dokumentálta a népszerű komikus eltűnésével kapcsolatos információkat.
Csütörtök délelőtt Antal Imre még beugrott kedvenc étkezőhelyére, a Damjanich utcai Piroska étterembe, azóta azonban senki sem látta törzshelyén, mondta a Velvetnek Bogár Imre, az étterem vezetője.

Az lett gyanús, hogy nem ment vacsorázni

"Nagyon jó viszonyt ápolunk, ugyanis a művész úr itt lakik a házban, két emelettel az étterem felett, napi vendég nálunk. Szombaton napközben jelentkezett az étteremben az Echo Színház igazgatója, hogy a művész úr nem jelent meg a Funny Girl című előadás próbáján, és aggódik, mi történhetett. Mi is megdöbbentünk, mert mindig jelezni szokta, ha vidéken van fellépése vagy valamilyen okból nem tud jönni" - idézte fel a hétvége eseményeit a vendéglő vezetője a Velvetnek.

Az étterem munkatársai az időközben a helyszínre érkezett Echo Színház igazgatójával együtt értesítették a rendőrséget, miután hiába kopogtattak Antal lakásának ajtaján. Bogár a Velvetnek elmondta, attól tartottak, hogy a művész rosszul lett.

A hatósági behatolást követően a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomokat, így tovább folytatták a keresést. Azzal kapcsolatban hogy milyen körülmények között leltek rá Antal Imrére, a rendőrség hírzárlatot rendelt el, azonban a Színes Mai Lap hétfői értesülései szerint a komikust az Ecto-Derma Poliklinikán ápolják, ahol egyebek mellett plasztikai kezelésekkel is foglalkoznak.

Ellentmondó nyilatkozatok

Szó sincs eltűnésről, mondta a Velvetnek Dr. Gáspár Lajos, a klinika munkatársa, aki Antalt is kezeli. "Annak az embernek, akinek megváltozik az arca, lelkileg és fizikailag is fel kell készülnie a műtétre" - fogalmazott Gáspár. Az orvos szerint Antal Imre évek óta készül az arcbőr-regeneráló lézeres operációra.

A nyugodt lelkiállapottal kapcsolatos orvosi megnyilvánulás azonban ellentmond a komikussal napi kapcsolatban álló vendéglőtulajdonos a Velvetnek adott nyilatkozatával, illetve azzal a közleménnyel is, amelyet Antal Imre adott ki szintén a hétfői Színes Mai Lapban.

Antal Imre attól fél, a halálát akarják

A közleményben Antal zaklatott hangvételben a Magyar Televízó vezetését bírálja a kabarék megszűnésével kapcsolatban, illetve aggodalmát fejezi ki önmaga és pályatársai jövőjét és megélhetését illetően. Még halálával kapcsolatban is megnyilvánul:

"A tévé jelenlegi vezetői egymás után szüntetik meg a legnézettebb műsorokat, amelyeket nézők milliói várnak hétről hétre. Engem a nézőim szeretete tart életben. (...) Azt üzenem a tisztelt vezetőségnek, akik az érdekvédést hangoztatják, hogy ha lehetne, akkor a Szeszélyes Évszakokra a soknemzetiségű Európában fel kellene szögelni a Hungarikum táblát. De úgy tűnik, hogy ők a szögeket inkább a koporsómba szánják. Egyszerűbb lenne, ha megmondanák: A halálomat, a halálunkat akarják? ..."

A Piroska étterem vezetője a Velvetnek azt is elmondta, az utóbbi időben igen rossz hangulatban volt a művész: "Az ország egyik legkedveltebb személyiségének az egyik napról a másikra kell élnie és apró-cseprő felkérésekre kell várnia. Ez mindenkit megviselne" - fogalmazott.

Amint Antal Imre értesült arról, hogy országos keresést indítottak érte aggódó barátai, azonnal értesítette a Piroska éttermet hollétéről: "Szombat este telefonált nekünk, megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, jól érzi magát, egy magánklinikán fekszik, mert elhatározta, hogy pihen egy kicsit" - mondta lapunknak az étteremvezető.