Állítólag kiadójának sikerült meggyőznie az drogfüggő énekesnőt, hogy a hónapok óta "folyamatban lévő" leszokást egy terápiás intézményben folytassa. Az apa nem fűz nagy reményeket a rehabhoz, kivéve ha lánya önszántából vonul be.

Amy Winehouse a kiadójával történt kölcsönös megegyezést követően csütörtök délután végre arra az elhatározásra jutott: bevonul egy rehabilitációs intézménybe, írja a BBC.

Yes, yes, yes

Az alkohol-, heroin- és kokainfüggő énekesnő Rehab című számával - és annak "No, no, no!" refrénjével - lett híres, és nem először próbálkozik a leszokással. "Amy a kiadóval, a családjával és az orvosokkal történt megbeszélések után úgy döntött, bevonul egy rehabilitációs intézménybe. Felismerte, hogy speciális kezelésre van szüksége, hogy folytathassa a drog elleni küzdelmet és felkészülhessen a Grammy-díjátadáson tervezett fellépésére" - közölte a Universal Music Group vezetője, aki az énekesnőről péntek hajnalban készült sokkoló crackes videó napvilágra kerülése után azt mondta, minden megtesznek azért, hogy segítsenek rajta.

Most már nem zárná be

Megszólalt természetesen az énekesnő apja, Mitch Winehouse is, aki az angol Lbc rádiónak elmondta, egyszer már ő is majdnem beadta lányát egy pszichiátriai intézménybe, ám az egészségügyi törvény alapján nem kötelezhették a kezelésre, mivel állapota nem volt életveszélyes.

Mitch Winehouse azóta már megváltoztatta a véleményét, most már úgy látja, a rehabnak csak akkor van értelme, ha lánya saját akaratból, önszántából dönt a leszokás mellett. "Ha saját maga egyszer úgy dönt, rehabra megy, biztos vagyok benne, hogy a döntés után fél órán belül már bent lesz. De ha nem önszántából teszi, nincsen értelme. Nem zárhatod be és nem mondhatod azt, neki hogy 'addig nem jössz haza, amíg meg nem gyógyultál', mer az emberrablásnak számítana" - mondta taxisofőr apa.

Mitch Winehouse szerint egyébként lánya legnagyobb problémája az, hogy nem hajlandó elismerni, hogy problémái vannak. "Azt hiszi, az egész életét leélheti így" - nyilatkozta Mitch Winehouse az Lbc rádiónak.

Dolgoznak a vízumon

Az énekesnő, akinek sokkoló videójával kapcsolatban a Scotland Yard már nyomozásba kezdett, még mindig nem tett le arról, hogy fellép a Grammy-gálán. Bár a tavaly beígért józan életmód eddig nem jött össze neki, a három hét múlva esedékes fellépésére még összeszedheti magát. Lehet, hogy a terápiás intézmény jobban beválik, mint az év eleji nyaralások vagy Bryan Adamsnél eltöltött karib-tengeri hétvége.

Az annyira tervezett Grammy-fellépés egyelőre azonban nemcsak az énekesnő állapota miatt kétséges, hanem a kiutazás miatt is. A norvégiai marihuána-kaland miatt ugyanis Winehouse jelenleg nem teheti be a lábát az Egyesült Államokba. "Mivel drogbirtoklásért elítélték, nem kaphat vízumot. De dolgozunk az ügyön, három hét alatt talán sikerül megoldani és elutazhat a Los Angeles-i díjátadóra" - nyilatkozta a lánya szóvivőjeként is működő egykori taxisofőr, Mitch Winehouse.