BB Évi háttérbe szorítja a pornófilmezéssel kapcsolatos terveit, mert nemrég kiderült, terhes. A volt médiaszereplő elmondta, nem tartja kizártnak, hogy ikrei születnek majd, mert a magzat nagyon pici. BB Évi legfontosabb célja, hogy mihamarabb beköltözzön saját házába Ferivel.

Hat hetes terhes Párkányi Évi a Big Brother első szériájának győztese. BB Évi felfázásra gyanakodott, majd elment egy ultrahangos vizsgálatra, amelyik megállapította, hogy várandós. A kismama a Blikknek elmondta, a terhesség kitölti az életét, amiért határtalanul boldognak érzi magát.

Költözik, nem pornózik

Első lépésként abbahagyja a dohányzást, és arra törekszik, hogy mielőbb be tudjon költözni a házba, amelyet élettársával, a 26 éves Ferivel együtt fest ki, és újít fel. A lány ennél többet nem beszélt az elvált fiúról, mert Feri szeretne távol maradni a nyilvánosságtól. Az élettársával hosszabb-rövidebb megszakításokkal több mint fél éve van együtt a lány, ennek ellenére úgy érzi, a fiú az igazi számára.

A terhességről BB Évi elmondta, nem tartja kizártnak, hogy ikrei születnek majd, amelyet azzal magyaráz, hogy a magzat nagyon kicsi, csupán 24 milliméteres, valamint hogy a családban több ikerpár is született. A volt médiaszereplő nemrég még arról panaszkodott, hogy minden pénze elfogyott, ezért egyetlen megoldást tart reálisnak, ha a pornószakmában próbálja ki magát. Terhessége előtt már az új pénzkereseti lehetőséget tervezgette, amellyel kapcsolatban biztos volt abban, hogy Kovival szeretne dolgozni. Mielőtt azonban belevágna, szakmai tanácsokat kérne egy tapasztalt pornósztártól. A terhesség miatt azonban egyelőre nem foglalkozik ezzel a lehetőséggel.

Éljenek tudatosabban

A pultosként dolgozó lány 2002-ben tűnt fel a Big Brotherben, és azt tervezte, hogy a főnyereményéből egy éttermet nyit, de egy évvel később már elverte mind a tizenhat millió forintot. Ezután súlyos depresszióba esett, és elmegyógyintézetben kezelték. Felmondta budapesti albérletét, és hazaköltözött Kaposvárra. Nemrég öngyilkossági kísérletet követett el, de túlélte. Idén áprilisban azonban újból vállalta a nyilvánosságot, amikor kissé elhízva, félcentis hajjal megjelent a tévében arra figyelmeztetve az embereket, éljenek tudatosabban.