horoszkóp

Tripla áron árulják Beckhamék első otthonát

2005.01.26. 16:17
160 millió forintos irányáron hirdetik azt a manchesteri házat, ahol jegyességük alatt éltek Beckhamék. A vevőket azzal csalogatják, hogy Posh Spice eredeti függönyei még az ablakokon vannak. Ezalatt a pár Madridban él, és várja harmadik gyerekét.

A világ legnagyobb forgalmú webes áruházán hirdetik azt a családi háznak titulált villát, amelyben Beckhamék jegyességük alatt éltek. Az eladók 450 ezer fontos, azaz mintegy 160 millió forintos irányárat gépeltek a megfelelő rovatba az eBay honlapján közzétett hirdetésükhöz.

David Beckham ismert, de még nem sztárfocistaként 1998-ban találta meg azt a manchesteri vörös téglás épületet, amely a környező parkkal együtt első látásra megtetszett neki. Később megmutatta a kúriát menyasszonyának, az akkoriban Spice Girl-ként tevékenykedő Victoriának, és eldöntötték, itt alapítanak családot. 173 ezer fontot, vagyis több mint 61 millió forintot fizettek a házért.

100 milliót keresnek rajta

Amennyiben akad vevő a házra, az eladó 100 millió forintot keres majd az üzleten. A hirdetés azzal kecsegteti a vevőket, hogy Victoria eredeti függönye lóg még az ablakon. Az érdeklődőknek hat napjuk van, hogy lefoglalják a házat. Ha sokan érdeklődnek, akkor végül az költözhet be, aki a legtöbbet kínálja érte.

Házasságkötésük után Beckhamék elköltöztek. Amikor David a Real Madridhoz szerződött, a család tovább utazott Spanyolországba, és hosszú távra berendezkedett Madridban. Megjelenésük rögtön feltűnést keltett. Az iskolát például, ahol a nagyobbik Beckham-fiú tanul, állandóan televíziós forgatócsoportok vették körül, hogy megörökítsék a Brooklyn-t iskolába kísérő híres apukát. A stábokat kitiltották a környékről, Beckhamék pedig maguk gondoskodtak a gyerekek védelméről.

Erőddel védik a bővülő családot

Új otthonuk köré erődre hasonlító falakat emeltek. Az öt éves Brooklyn és a kétéves Romeo biztonsága érdekében 120 ezer fontot, azaz mintegy 42 millió forintot költöttek az épületre. A helyi önkományzat szerint azonban egyáltalán nem volt engedélyük az építkezéshez, és két felszólító levelet küldtek már a Beckham-házaspárnak, amelyben arra figyelmeztetik őket, utólagos engedélyt kérjenek. Ellenkező esetben pénzbüntetésre ítélik, vagy arra kötelezik a családot, hogy bontsák le az erődítményt.

Victoria Beckhamnek a legkisebb gondja is nagyobb ennél. A következő hónapra várja harmadik gyerekét, és éppen a madridi Ruber Nemzetközi Kórház biztonsági személyzete miatt aggódik. A nyolc hónapos terhes énekesnő úgy véli, túl kevés védelmet kap majd a kórházban.

Nem sokkal korábban még az orvosok munkáját kifogásolta, és angol orvost akart importálni a kisfiú születéséhez. Spanyolországban azonban csak nemzeti orvosi diplomával praktizálhatnak az orvosok, ezért Posh Spice kénytelen beérni egy ottani nőgyógyásszal. A megerősített biztonsági védelmet pedig még szervezi.