Beyoncé kék csipkefüggönyben jelent meg a Dreamgirls bemutatóján, és elárulta, a filmben alakított szerepe kedvéért csak juharszirupot, cayenne-borsot és vizet vett magához, hogy fogyjon. Az érdeklődők ezt is megtudhatták, valójában nem 25, hanem 32 éves.

Beyonce Knowls divattervezője mély benyomást szeretett volna tenni Hollywood erősen trendkövető mozilátogatóra, amikor megtervezte az énekesnő öltözékén a Dreamgirls című film premierjére.

A nagyszülők csipkefüggönyében

A Diana Ross életét feldolgozó film bemutatása előtt Beyoncé égszínkék estélyiben jelent meg a vörös szőnyegen, amelyik sokkal inkább a nagyszülők csipkefüggönyét juttatta a kollégái eszébe, mintsem egy filmbemutatón viselhető alkalmi öltözéket. A kék tüllruhát fodrok és csipkék, magasan szabott derekát pedig selyemöv díszítette, amelyre aszimmetrikus masnit tett a kreáció megálmodója.

A Daily Mail tudósításából nem derült ki, a ruhát ki tervezte, Beyoncé azonban nemcsak a ruházatát illetően készült nagy odafigyeléssel a szereplésre, de a filmben alakított szerepe kedvéért vállalt diétájával is sikerült némi publicitást szereznie.

Juharszirup cayenne-borssal

Az énekesnő mindössze juharszirupot, cayenne-borsot és vizet vett magához, hogy Deena Jones karakterét minél jobban meg tudja formálni, bár a fűszerek arányát nem határozta meg. A hazai diétaiparban sem lehet sikertelen vállalkozás meghonosítani a látszat alapján eredményes fogyókúrát a hazai kínálatnak megfelelő fűszerek helyettesítésével. A cayenne borsot helyettesíthetjük szegedi csípős paprikával, juharszirup helyett akácmézet fogyaszthatunk, a csapvizet pedig ásványi anyagokban gazdag magyar szikvízzel pótolhatjuk.

Beyoncéról több érdekes adat is kiderült az elmúlt hetekben. Az énekesnő a karrierje kezdetétől kezdve ahhoz az adathoz ragaszkodik a nyilvánosság előtt, hogy 1981-ben született, nemrég azonban egy rádióinterjújában arról beszélt, az 1988-tól 1992-ig tartó gimnáziumi tanulmányai alatt élte az átlagos tinédzserek életét: szerelmes volt, meg tanult. Eszerint az énekesnő 25 helyett 32 éves.