Bikinis lányok küzdöttek Dundika előtt

2007.07.14. 10:52
Kishíján elütöttem Dundika palotapincsijét, miközben biciklimmel épp elhagyni készültem a Magyarország legnagyobb példányszámú napilapja által hirdetett bikinis szépségversenyt, a Miss Blikkinit. A tragédia az öleb éberségének köszönhetően elmaradt, éppen úgy, mint a győztes kihirdetése, ez ugyanis még csak az elődöntő volt, ahonnan a huszonegynéhány indulóból tizenketten jutottak tovább az augusztus 18-i döntőbe.

Mielőtt nagyon meglepődtünk volna, hogy egyetlen lány - amúgy a legfrissebb fellépésű, és aki persze jól ki is esett - kivételével miért van mindenkin egynapos és nem a fesztivál teljes idejére szóló karszalag, a Blikk egyik kihelyezett munkatársától megtudtuk, ennek az az oka, hogy előre is lehetett jelentkezni, és a Balaton Soundon csak regisztrálni kellett.

Magassarkú mindenkinél volt

Abból is látszott, hogy a lányok nem a popzenei előadások miatt jöttek a Balaton Soundra, hogy mindegyiknél volt magas sarkú cipő (pedig mezítláb kellett vonulni), az egyik induló meg biztos az utolsó pillanatban eszmélt, hogy verseny van, ezért gyorsan rákvörösre szoláriumozta magát. Ki is esett. Pedig folyamatosan bíztatták a fesztivál résztvevőit, nevezzenek, de úgy látszik, aki az elektropopot szereti, nem akarja piros bikiniben mutogatni magát.

Rengeteg piros bikini egy kattintással

Álbajuszos Előd és Dundika a zsűriben

A két konferanszié közül az egyik a Rádió 1-es, francia származású Kuki volt, akiről eleinte azt hittem, megjátszott az akcentusa, aztán rájöttem, igazi, és onnantól viszonylag viccesnek találtam, hogy a hoszteszt osztesznak mondja és csak nagy nehézségek árán képes kiejteni bizonyos vezetékneveket.

Egy pillanatra felbukkant Császár Előd is egy nagy, birkapásztor dizájnú álbajuszban, aztán eltűnt, a zsűriben feszítő Hajdú Péter és Dundika azonban maradt végig. A playmate-et mint szakértőt faggattam ki a huszonhárom - igen eltérő színvonalú - lányról: "Ahhoz képest sokan nagyon jól mozognak, hogy nem is a modell szakmából jönnek. Elláttam őket egy-két tanáccsal, például, hogy mosolyogjanak." Dundika egyébként 2004-ben volt Miss Blikkini, azóta ez volt a második alkalom, hogy megrendezték a versenyt.

Akik last minute-ban jelentkeztek

Több versenyző lábán ékeskedett narancsbőr, aki meg azt megúszta, annak a fenekén remegett a háj / piercing volt a köldökében / tíz méterről kiszúrható szemöldöktetkót viselt vagy épp fatuskó alakú lábai voltak. "Ő biztos last minute-ban jelentkezett" - mondta a hátam mögött az egyik napijegyes srác okos tekintetű barátjának. És az amúgy a mi ízlésünknek kissé alpári, de az összegyűlteket nézve pont adekvát poénokat sütögető nem francia konferanszié azért feltétlen érdemel egy tízest, hogy minden tetovált lánynak felhívta a figyelmét arra, hogy valaki összefirkálta, miközben aludt.

Egy tucat lány a döntőben

A lányok felvonultak, elmondták, hogy hoszteszek vagy tanulók, hogy szeretnek lovagolni és hogy Tiesto a legjobb zene, aztán a drámai csúcsponton kiderült, ki lesz az a 12 szerencsés, aki augusztus 18-án a döntőbe kerül. Majd csoportképek készültek, az egytucat lány ajándékcsomagot kapott (a többiek meg vihették szuvenírnak a Blikk feliratú piros bikinit). Ezután mindenki szétszéledt, mi pedig, egészen addig, míg majdnem áthaladtunk Dundika kutyáján, azon gondolkodtunk, hogy túlméretezték kicsit ezt a 12 döntős helyet.