Szavazzon a legjobb James Bond-filmzenére!

A felsorolást a Quantum csendje főcímdalával kezdjük, amit a White Stripes frontembere, Jack White, valamint egy lényegesen más stílusban sikeres Alicia Keys ad elő. A Bond-dalok sorában állítólag ez az első duett, bár már korábban is előfordult, hogy több híres sztár dolgozott együtt egy számon, gondoljunk csak Tina Turner és a U2 két tagjának együttműködésére. A film készítői eredetileg Amy Winehosue-t kérték fel, hogy írja meg és énekelje fel a dalt, amivel állítólag el is készült. A producerek azonban valami oknál fogva úgy döntöttek, hogy mégsem kérnek a problémás énekesnőből. A híresség barátja és kedvenc producere állítólag már májusban bedobta a törölközőt, mert nem tudott együtt dolgozni Winehouse-szal.

Az éppen válófélben lévő híresség portfoliója nem lenne teljes egy Bond-dal nélkül. Bár Madonna filmes ügyleti általában nem voltak túl sikeresek, a Die Another Day esetében ez nem igaz, ugyanis az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is bekerült az első tíz közé és felkerült a híresség 2003-as, American Life című albumára. Sőt, Golden Globe díjra is jelölték. Hogy mégis legyen valami negatív csavar a történetben, ezzel párhuzamosan Arany Málna-jelölést sem úszta meg, és ringbe szállt a Legrosszabb Dal címéért. Madonna egyébként magában a filmben is feltűnt, mint vívóoktató. Természetesen a dalhoz készült videóklip is ezt a szálat dolgozta fel.

David Arnold, a dal egyik szerzője elmondta, azért esett a választása a Garbage nevű zenekarra, pontosabban a banda énekesnőjére, Shirley Mansonra, mert szerinte ő tökéletes megfelelője a zenében a Sophie Marceu által megformált karakternek, Elektra Kingnek. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez a dal Elektra szemszögét mutatja be és olyannak kell lennie, mint egy bársonykesztyűbe bújtatott vasökölnek" - nyilatkozta Arnold, aki hozzátette, a szereplők kiválasztása mellett az is nagyon fontos, hogy a dalhoz megtalálják "a megfelelő hangot, a megfelelő hozzáállást." Manson saját bevallása szerint nagyon örült a felkérésnek, hiszen a zenekarral mindig is szerettek volna előadni egy Bond-dalt, ám úgy érzeték, nagyon minimális az esélye annak, hogy ez az álmuk megvalósuljon.

A tizenhatodik James Bond film betétdalát az eredeti elképzelések szerint Eric Clapton és Vic Flicknek kellett volna előadnia, de a terv idővel változott és végül Gladys Knight, a híres soul és r'n'b énekesnő kapta meg ezt a feladatot. A Licence to Kill című számban egyébként felhasználták egy korábbi főcímdal, a Goldfinger egyes elemeit, így a jogdíjak részben ennek a darabnak a szerzőit is megillették. Ami Gladys Knight munkásságát illeti, az alabamai születésű művésznő hétévesen nyerte meg Ted Mack televíziós tehetségkutató versenyét, majd két testvérével és két unokatestvérével megalakították a Pips nevű zenekart. A később színésznőként is szerencsét próbáló híresség összesen hét Grammy-díjat nyert karrierje során.

A Duran Duran azután kapta meg ezt a megbízatást, miután a zenekar basszusgitárosa, John Taylor egy partin kissé ittas állapotban odament Albert Broccoli producerhez, és megkérdezte, hogy mikor kérnek fel egy tisztességes előadót a főcímzenéhez. A dal munkálataiba besegített John Barry dalszerző is, akiről az énekes, Simon leBon a következőkképpen nyilatkozott: "Az alapötlet tőlünk származik. Meghallgatta, hogy mire jutottunk, majd rendezte az ötleteinket. Elég gyorsan történt, mivel könnyen szét tudta válogatni a jó és a rossz kezdeményezéseket. Tulajdonképpen ő volt a banda hatodik tagja, abszolút nem zavarta a köreinket."

Egyike azoknak a Bond-daloknak, amelynek nem azonos a címe az adott filmmel. A Radiohead frontembere, Thom Yorke szerint a legszexisebb szám, amit valaha írtak. A zenekar természetesen elő is adta Carly Simon dalának saját verzióját. Az Amerikai Filmintézet is elismerte a Marvin Hamlisch- Carole Bayer Sager szerzőpáros munkáját, ugyanis amikor 2004-ben összeállították a száz legjobb filmzene listáját, akkor a Nobody Does It Betternek megszavazták a hatvanhetedik helyet. Egyes források szerint a Air New Zealand légitársaság is felhasználta ezt a számot egyik reklámkampányában, de egyik járatuk tragikus balesete után érthető módon más aláfestő zenét választottak.

Live and let die az első olyan Bond-főcímdal, amit Oscar-díjra jeöltek. Igaz, az aranyszobrot a The Way We Were szerzői vihették haza. A film készítői eredetileg csak a dalszerzéssel akarták megbízni McCartney-t, aki kikötötte, csak akkor írja meg a dal, ha zenekara, a Wings adhatja elő. Akárcsak a legtöbb betétdalt, ezt is többen - például a Guns'n'Roses is - feldolgozták. Weird Al Yankovic humorista pedig elkészítette a dal paródiáját, amit egyébként maga Paul McCartney javasolt neki. Pár évvel később megszületett a Chicken Pot Pie, ami nem nyerte el a vegetáriánus zenész tetszését, így a szám sohasem jelent meg semmilyen hanghordozón, csak Yankovic koncertjein lehet hallani.

A legendás énekesnő először az 1964-es Goldfinger főcímdalán dolgozott együtt a James Bond filmek készítőivel. Az egyik producer, Harry Saltzman állítólag gyűlölte a dalt a finom és burkolt célzások miatt. A dal szerzője, John Barry egy interjúban elmesélte, megkérte Shirley Bassey-t, hogy tegyen úgy, mintha péniszekről énekelne. A művésznőt úgy tűnik ez nem zavarta, hiszen 1979-ben ismét visszatért és elénekelte a Moonrakert.

Az On Her Majesty's Secret Service eredeti verzióját természetesen John Barry jegyzi. Bár a hagyomány szerint a főcímdalnak a film címét kell viselnie és a dalszövegben is elő kell ennek fordulnia, Barry ezt kicsit aggályosnak találta az 1969-es Bond-film esetében. Szerencsére Peter R. Hun rendező megengedte, hogy ezúttal egy instrumentális szám legyen a film "védjegye". A Propellerheads 1997-ben készítette el saját változatát a legendás számból és fel is került a brit duó Saken and Stirred című albumára, amivel David Arnold előtt rótták le tiszteletüket.