Két hónappal a szakításuk után újból összejött Brad Pitt és Jennifer Aniston, és a házasságuk korábbi válságáról is új hírek jelentek meg. A legújabb verzió szerint Brad Pittnek elege van Hollywoodból, nem szeretne többet dolgozni, és elköltözne a városból.

Két hónappal a szakításuk után Brad Pitt és Jennifer Aniston újra összejött. A Sun című angol napilap szerint a pár újból együtt él közös Beverly Hills-i kastélyukban. "Egyszerűen szükségük van egymásra, ezért keresik a megoldást arra, hogy újra együtt tudjanak lenni " - mondta a pár egyik ismerőse a lap kérdésére.

Verziók

Klikk a képre!
Brad Pitt házasságának válsága több verzióban is követhető volt a tél folyamán. Az egyik felvetés szerint a színész beleszeretett Angelina Jolie-ba egy közös munkájuk során. Miután a közvélemény elfogadta Brad Pitt tiltakozását, arról pletykáltak, Brad Pitt életét Angelina Jolie kisfia kavarta fel, és közös élményeik hatására szorgalmazta, hogy felesége is mielőbb szüljön. Jennifer Aniston azonban egyelőre nem szeretne gyereket, a filmszerepeket fontosabbnak tartja.

Ez a verzió hihetőnek tűnt, de egy szakértőnek feltüntetett névtelen nyilatkozó szerint más problémák adódtak. Állítólag Jennifer Aniston lefeküdt Vincent Cassellel, aki Monica Bellucci férje, és egyébként Brad Pitt partnere volt az Ocean's Eleven című film forgatásán.

Hollywood-undor

Legutóbb pedig egy eddig ismeretlen verzió került elő, amelyik a szakítást indokolta. Ismét a Sunnak nyilatkozó egyik barát tárt fel egy új okot. "Brad Pittnek elege lett abból, hogy a magánélete a nyilvánosság előtt zajlik, és úgy érzi, mindent elért már a hivatásában, amire vágyott. El szeretne költözni Beverly Hillsből, hogy végre nyugta legyen. Jennifer Aniston azonban jól érzi magát Hollywoodban, és dolgozni szeretne. Egyelőre nem tudná elképzelni, hogy máshol éljen" - mondta az ismerős, akit az Ananova idézett.

A januári szakítás után egyébként éppen a Jóbarátok színésznője panaszkodott arról, hogy terhére van a hollywoodi pörgés, és legszívesebben bezárkózik.