Az egykor méltán nagyhírű Fészek Klub éttermében egy baráti hangulatú talk show-ra voltam hivatalos, és bár sejtettem, hogy nem lesz fenékig tejfel, mégis pozitív várakozásokkal indultam el kulturálódni. Az étterem új tulaja nyáron nyitotta újra a helyiséget, és a gyönyörűen, korhűen felújított étterem látogatottságát ez alkalommal Tahi Tóth Talk Show-val próbálták fellendíteni egyelőre kevés sikerrel, mert az első ilyen estén összesen 2, azaz kettő darab fizetővendéget észleltek a szenzoraim a régen híres nagy asztaltársaságokkal telített helyen.
A patinás étteremben ugyan belépőt (2500 Ft) nem kellett fizetnem, és a kicsire méretezett pénztárcám miatt csak egy bablevest mertem választani az étlapról, de az viszont olyan volt. Jó.
Hol vagyunk?
A hagyományteremtőnek szánt Tahi Tóth-műsor cirka háromnegyed órás késéssel kezdődött, eddig kellett ugyanis várni, amíg a díszvendégek és a műsorban szereplő színészek mellé a két fizetővendég is becsábuljon a helyre. A szervezők nem titkolt célja, hogy újra olyan asztaltársaságok gyűljenek majd oda, "mint régen a Királyhegyiék, vagy a Kálmán Tibiék, vagy szegény Hintsch Gyuriék - aki most halt meg - vagy a kártyások!" - idézte fel a régi szép időket a lelkes Tahi Tóth.
A fotósom, Szabi annak ellenére, hogy egy Fellini-filmben érezte magát, nagy kihívásnak tekintette az estét, és szorgosan fotózott mindent, ám ezt még a színészek is merőben furcsállták. "Honnan van a fotós úr?" - kérdezte tőle a reflektorfény elől bujkáló Esztergályos Cili. Majd mikor mondta, hogy ő az Index.hu-nak dolgozik, egyedül Tahi Tóthnak derengett valami, ás fel is kiáltott, hogy "Vigyázz, Cili, mert majd leretusálják rólad a ruhát!" Ezt sajnos nem tehetjük meg, pedig nagyot lendítene a riporton.
Tahi Tóth, a rossz showman
A Szeszélyes évszakokbeli burleszkszereplései forró zsírként égtek rá Tahi Tóth László bőrére, és hiába játszik ma a Vígszínházban, nekem ő egyet jelent egy gyorsított felvételben a gumibotját lengető idióta rendőrrel, egy rossz Benny Hill imitátorral. Tahi Tóth sejtésem szerint most debütált showmanként, és hát nem egy Conan O'Brian, de még belejöhet.
Az est első részében a reklámnak helyt adva az Andrássy úton található művészereklyéket áruló bolt tulajdonosait kérdezgette a boltról. "Melyik a legkedvesebb tárgyuk?" "Jelenleg a kirakatban lévő VÉGKIÁRUSÍTÁS feliratú tábla." Jött a válasz, mert kiderült, hogy az üzlet hamarosan megszűnik. "Pont ma kelt el Latinovits Zoltán faperselye, de azt is Frenreisz Károly vette meg, mert a testvére volt, de ma akinek pénze van, azt nem érdekli Latabár Kálmán cvikkere vagy Bernstein sétapálcája, amit még Horovitztól kapott. Az azt se tudja, mi az az Art deco."
Ez aztán végképp könnyeket csalt a szemembe, és rájöttem, hogy az üres nézőtérnél, a csalódottságát harsányságával leplező Balázs Péter és Tahi Tóth Lászlónál már csak a megszűnő, de jó boltokkal tudja überelni szomorúságomat Budapest védőszentje.
Tahi Tóth még erre a spleenre is rátett egy lapáttal, és elkezdett az Argentínába disszidált Páger "Téni"-ről mesélni, hogy hogyan küldték el egy forgatási helyszínről, mert kint nem tudták, hogy ő itthon a legnagyobb isten. "Hiába, mi színészek csak itthon lehetünk okosak" - vonta le a tragikus következtetést.
Fiatal feltörekvők
Ezután jött az egyik legmélyebb pontja a műsornak, amikor Tahi "Tóth" László három frissen végzett színészpalántával készített interjúkat a színpadon, a lehető legérdektelenebb dolgokról. Pl: "Hány reklámban szerepeltél már?" Válasz: "Nyolc". Vagy: "Hány albérletben laktál már?" "Öt". Illetve: "Mennyibe kerül ma egy albérlet?" (Hosszas gondolkozás után) "Egy garzon olyan ötvenezer körül van." "Óóh, nem is tudtam."
Az ifiszínész blokkból egyedül Lázár Balázs saját verse tetszett, az "Évadnyitó elégia", ami szépen visszaadta azt a posványt, amivel minden Budapesten járkáló ember találkozhat. Így kezdődött: "Mint gyulladt vakbele a nyárnak..." és a vége: "este felemel valami láz, ha nappal az élet megaláz."
Bemutatott egy fiatal színésznőt is, akinek ugyanúgy artikulált, mint Hámori Gabi, még hasonlított is rá, egy rövid szöveget olvasott remegő kézzel fel arról, hogy a színész ne egyen káposztát "prömier" előtt. A szöveg egy zsidóviccel végződött, bizonyára azért, hogy mindenki garantáltan nevessen. Ha zsidó, azért, ha nem, akkor meg azért.
Ihajja, csuhajja
A két Seduxen hatásával felérő rész után végre következett Balázs Péter, aki egy hozzá és Tahi Tóth alkatához illő duettel kezdett: "Nincsen semmi gond, együtt játszik a két régi cimbora, a Balázs meg a Tahi Tóth! Hohoho, huhuhu". Csinadratta, hollárihó. A színpadon megjelent Balázs Péter régi haverja, aki sokkal stílusosabbnak és lazábbnak tűnt nála, mint kiderült azért, mert már harminc éve kivándorolt. A színpadot ellepték Balázs Péter meglepetésvendégei (rajta kívül hárman), és innentől kezdve annyira belterjessé vált a műsor, hogy teljesen elvesztettem a fonalat.
A színpadon kívüli hangulatra jellemző volt az a momentum, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy Tahi Tóth a színpadról az ajtó felé figyelget, hátrafordultunk, és ott mosolygott Hegedűs D. Géza. Mindnyájan örültünk, hogy bővült a kis baráti társaságunk, majd amikor újra hátra fordultunk, hogy vajon hová ült, észrevettük, hogy Hegedűs D. szó nélkül eloldalgott, mert látta, hogy itt még neki sem terem ma babér.
Azt est fénypontja Esztergályos Cecília volt, aki számára aztán végképp semmi sem ciki, és egy Spar-szatyorral jelent meg a színpadon díszvendégként. A szatyorban két általa készített kerámia lapult, amit Cili két "borzasztó csúnya, öreg néniről" mintázott saját otthonában. A kissé bogaras színésznő az egész baráti est alatt üvöltözött, mintha fába szorult volna a csiklója, de alapvetően szimpatikus volt a jól kitalált együgyű imidzsével.
Hozzátok a pisztolyomat!
Szóval szomorkás este volt, pedig milyen szép lett volna idős, jó kedélyű rádió- és színházbarát bácsik és nénik körében dőlni a nevetéstől. Milyen jó lett volna, ha minden úgy alakul, ahogy az Tahi Tóth fejében az est előtt lejátszódott: jönnek sokan, nevetnek nagyokat, és együtt énekeljük a Szomorú vasárnapot, és elfeledjük azt, hogy nekünk nagyon fáj.
Ha Tahi Tóth valósága a mi valóságunk lett volna, akkor nem mindenki úgy ment volna haza, hogy "na, ez se sikerült, a kultúra halott, és innen már csak lejtmenet jön, tényleg nem érdemes sehova se menni ebben a rothadó, halott városban, hogy az úristen..."
De nem Tahi Tóth fejében élünk, erre sem volt kíváncsi senki. A célközönség tagjai mind otthon nézte a tévében valamelyik hülye helyszínelők buzulásait, vagy régi rádiókabaré felvételeket hallgatott a sistergő Sokolján, esetleg arra várt, hogy bekerülhessen Bolgár György műsorába, hogy végre elmondhassa, mennyire elege van. Nem csoda hogy ezt szegény Hofinak sem bírta a szíve, ezt a szellemi posványt ő már nem akarta látni, ő sem akart volna plázában járni haknizni.
A műsort záró "csiki-csiki-csiklandós tánc" ugyan nagyon tetszett: négy idős színész csiklandozta egymás hátát ritmusra, de az összkép annyira madáchian tragikus volt, hogy a végén már szexuális kérdéseket sem maradt kedvem feltenni Balázs Péternek.
A Művész Klub szervezői további esteket is terveznek, az egyik vendég például Hankiss Elemér lesz (ha jól láttam). Viszlát ott!