A Napköztársaság miniszterei próbamerültek, fókabőrt húztak és élményeiket taglalták. Kiderül, hogy a BKV keze még a bliccelő topmodellekre is lesújt.
A Napköztársaság miniszterei szerda délután próbamerülést hajtottak végre a Margitszigeti Sportuszoda műugró medencéjében. Gaál Noémi, Kandech Evelyne és Görög Zita szeptemberben kilenc napig az Indiai-óceánnál nyaral, ahol búvárkodni is lesz alkalmuk, ezért még Budapesten ízelítőt kaptak a későbbi Maldív-szigeteki mélytengeri merülésből.

Merülés előtt büntetés

Az elvileg négy órakor kezdődő oktatásra csak az időjós érkezett pontosan, aki a többiekre várva, két profi búvár mellett feszengett bikiniben a medence szélén elhelyezett padon. Csak akkor könnyebbült meg egy kicsit, amikor végre megpillantotta a dalügyminiszternek kikiáltott Kandech Evelynt, és sztár társát, a talpig Tiszába öltözött Schmidt Barbarát. Görög Zitára azonban még várni kellett, a Napköztársaság szépe ugyanis elakadt útközben. Az utolsó métereket az uszodáig taxi helyett busszal próbálta megtenni, ahol egy ellenőrrel gyűlt meg a baja. A modell jegy nélkül szállt fel, és egy senkivel sem kivételező, szigorú ellenőr megbüntette.

Fürdőruhák, UTE versenyzők és a görög isten

Nézzen képeket!
Egy merülés próba a külső szemlélő számára közel annyira izgalmas, mint egy sakkmesteri edzés, így a Velvet Celebritásmegfigyelő Munkacsoportjának bőven volt alkalma szemlélődni és beszélgetésekbe hallgatózni a medence partján. A tudósítók elsőként is feljegyezték, hogy Evelyne piros, Görög Zita kék szegélyű, de jobbára barna, Gaál Noémi pedig fehér-fekete, retroarcokkal díszített bikinit viselt.

Az oktatás még csak előkészületi szakaszában járt, amikor a szomszédos medencében edző iskoláskorú UTE-s fiúk vízilabda edzése épp véget ért. Az utánpótlás tagjai látták a felhajtást, közelebb merészkedtek, és miután felismerték, boldogan integettek Evelyne-nek. Csaó, helló rivalgással búcsúztak, amikor edzőjük - a Velvet megfigyelői szerint egyértelműen valamelyik görög isten mása - rendre utasította őket.

Eligazítás

"Majd ha felhúztad a cipzárt, a légzési komfortodról kérdeznélek" - irányította vissza a tudósítók figyelmét a partra az érdekes szakszavakat használó búvár. Miközben az oktató a folyamatos levegővétel fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét, Gaál Noémi arcán egyre feltűnőbben ütköztek ki az aggodalom jelei. "Nem kell félni, végig ott leszünk, vigyázunk rátok, de levegőt azért nem tudunk venni helyettetek" - érkezett a megnyugtató magyarázat. "Víz kirázogat, beleköp, szétken" - utasította Görög Zitát az oktató. A modellen látszott, hogy nem először kerül kapcsolatba a búvárkodással: a Megasztár háziasszonya először négy évvel ezelőtt próbálta ki ezt a sportot, azóta körülbelül nyolc alkalommal merült. "Örülök neki, hogy merülhettem egyet, még mielőtt elutazunk. A Maldív-szigetekről legendák keringenek, úgyhogy biztos, hogy ott majd sokat fogok búvárkodni" - mondta a Velvet érdeklődésére.

Fóka és Búvár Kund

Kattints a képre!
A jelenlévők egyenként magukra öltötték a búvárruhát, a maszkot - volt, aki fókára emlékeztetett, és akadt, aki Búvár Kundra -, aztán kezdetét vette a gyakorlati oktatás. Miután a celebritásokat elfedte a víz, a Velvet munkacsoportja azzal ütötte agyon az időt, hogy egy néhány méterre gyakorló zöld fürdőnadrágos strandelem figyelemreméltó műugrásaiban gyönyörködött, időnként pedig átpillantott a szomszédos medence partjára, ahol örömmel nyugtázta, hogy a görög istenmás még mindig edzést tart.

Görög Zita és az igazi

"Nincs mit mondanom, mert egyszerűen nincs magánéletem" - válaszolta meg a bulvárrészletekre is kíváncsi tudósítók kérdéseit a vízből kimászó Görög Zita. Elmondása szerint az igazit várja. "Az a baj, hogy volt egy nagy szerelmem, és mindenkit hozzá hasonlítgatok. De remélem egyszer túl leszek rajta" - mondta a modell, aki mostanában egyáltalán nem unatkozik, munkája ugyanis akad bőven. "Nemrég jöttem haza Bulgáriából, ahol egy üdítőital-reklámhoz készítettünk fotókat, és nemsokára ki kell mennem Londonba is néhány napra az ügynökségemhez, hogy megbeszéljünk pár dolgot".

A vízben mindenki egyenlő

"Előző életemben biztos nem voltam valami vízi dolog, mert elég ügyetlen vagyok" - osztotta meg próbamerüléssel kapcsolatos élményeit Gaál Noémi a Velvettel, aki saját bevallása szerint az elején rettentően félt attól, hogy elrontja a levegővételt. "Szerencsére nem történt semmi baj, nagyon tetszett, és jó, hogy kipróbálhattam, mert régóta vonzott a búvárkodás" - mondta. "Egyszer volt egy búvároktató pasim, de akkor nem használtam ki a lehetőséget" - tette hozzá mosolyogva az időjós, aki szerint az a legjobb a búvárkodásban, hogy víz alatt mindenki egyformán néz ki.