Britney alig két év házasság és két gyerek megszülése után most válik, de nem szeretné, ha két fiúgyermekük a háttértáncos apához kerülne. Sztárügyvédet fogadott, hogy minden rendben menjen.

Britney Spears nem bírja ki tovább 28 éves férjével, és "áthidalhatatlan véleménykülönbségek" okán elválik tőle, áll a kedden nyilvánosságra hozott válókeresetben.

A gyerekeket akarja

A 24 éves énekesnő a továbbiakban is igényt tart közös gyerekeik, Sean Preston és Jayden James gondviselésére. A két fiú egy év különbséggel, 2005 szeptemberében és 2006 szeptemberében született. Az énekesnő Federline-nek csak láthatási jogokat akar engedni. Spears céljai elérésére Laura Wasser sztárügyvédet fogadta fel, aki más olyan celebek válását is képviselte, mint Angelina Jolie, Nick Lachey és Kiefer Sutherland, írja valamennyi hírügynökség.

Nem ment el a turnéra

A lépés egy nappal azután derült ki, hogy Spears váratlanul megjelent David Lettermans Late-Show-jában, ahol új frizurával jelent meg fekete miniruhában. Federline nemrégiben mutatta be "Playing with Fire" című debütáló albumát az Egyesült Államokban. Asszonya azonban nem mutatkozott a korábbi háttértáncos beharangozó turnéján, ami újabb krízisről szóló pletykákra adott okot a sajtónak, értesült az AFP.

Májusban még mosolyogtak

Mostanáig tagadott

Noha a lapok már hónapok óta rebesgetik, Britney mostanáig tagadta, hogy krízisben van házassága. Júniusban például a még terhes énekesnő könnyek között panaszkodok az amerikai Today-Showban a pletykalapok hazugságaira. Amiatt is könnyzáporban tört ki, hogy a lapok szerint nem annyira felel meg a klasszikus anyaszerepnek, pedig ő többször elmondta, tudja, jól látja el feladatát, továbbá Federline-t is nagyon megdicsérte, hogy milyen jó férj és apa.

Ennek némileg ellentmondanak a Reuters értesülései, miszerint gyermekvédelmi hatóságok tavasszal kétszer is meglátogatták, miután fotók készültek róla, ahogy Sean Preston-nal, idősebb fiával az ölében vezet, és miután a kisgyerek leesett egy magas székről és beütötte a fejét.

Diszkóbaleset

Spears egy diszkóban ismerkedett meg Federline-nel két évvel ezelőtt és három hónapra rá, 2004 szeptemberében egybekeltek. Az énekesnő ekkor már túl volt villámházasságán Jason Allen Alexander nevű gyerekkori barátjával, amit 2004 januárjában köttetettek Las Vegas-ban és 50 órán át tartott.

Ügyes egyeszség

Spears vagyonát 2004-ben 123 millió dollárra becsülték. Britney barátai úgy tudják, az énekesnő Federline-nel házasságuk előtt olyan egyezséget kötött, ami válás esetére megvédi egy esetleges nagy anyagi veszteségtől.

Az énekesnő szóvivője egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.