Mary Carey-t és négy másik bűntársát azért tartóztatták le egy sztriptízklubban, mert szexuálisan kihívó módon viselkedtek. Mégis, mit vártak egy pornósztártól?

Őrizetbe vették Mary Carey pornófilmsztárt egy újonnan nyílt sztriptízklubban tartott razzia során. A rendőrség szóvivője, Bret A. Farrar szerint az eredeti nevén, Mary Cookként nyilvántartásba vett pornóművésznőt megbotránkoztató viselkedéséért tartóztatták le négy társával együtt a Tacoma megyei Lakewoodban lévő Club Paradise-ban, tizenegy további személyt pedig idézést kap majd az események miatt.

Bűnük az volt, hogy "túlságosan bizalmaskodtak a vendégekkel, valamint szexuálisan kihívó módon simogatták magukat", bár prostitúció vagy egyéb szexuális jellegű cselekmény nem fordult elő. Carey-n kívül őrizetbe vettek egy táncosnőt, a hely két igazgatóját, valamint a limuzinsofőrt. Az újonnan nyílt klub történetében nem ez volt az első razzia: április első hetében, nem sokkal a klub megnyitója után a rendőrség többször is járt ott, eddig körülbelül egy tucat idézést osztottak ki, és egy személyt tartóztattak le.

Kereszteshadjárat az erkölcs nevében

Mary Carey
A szóvivő tájékoztatása szerint az ügyekben már megtörtént a vádemelés, és egyúttal azt is szeretnék elérni, hogy a klubnak bevonassák az engedélyét. A szigor oka, hogy egyértelmű üzenetet szeretnének sugározni: "meg akarjuk tisztítani Lakewoodot" - fogalmazott Farrar. Ennek jegyében tavaly már bezáratták a Club Paradise közelében lévő, hasonló profilú Stilettos nevű bárt is, miután sorozatosan megszegték a vonatkozó törvényeket.

A Club Paradise tulajdonosa, Ray Henson azt állítja, mielőtt megnyitotta a helyet, a rendőrséggel egyeztetett a vonatkozó jogszabályokról, és úgy véli, hogy őt most célpontnak szemelték ki, akin a múltbéli problémákat verik le. "Mi vagyunk itt a legtisztességesebben működő hely" - véli. "Próbáltam olyan együttműködő lenni, amennyire csak tudtam, de ahányszor telt házunk volt, jöttek razziázni."

Amerikai Cicciolina

A most letartóztatott pornószínésznőt mozgóképes múltja mellett arról is ismerhetik, hogy 2003-ban ő is indult Kalifornia állam kormányzói posztjáért: 135 jelölt közül a tizedik helyen végzett. Ez kevés volt a győzelemhez: a választást végül egy sokkal komolyabb személy, az egykori testépítőből lett Terminátor-filmszínész Arnold Schwarzenegger nyerte meg.