Macaulay Culkin volt gyermekszínész tagadta a Michael Jackson ellen folyó kaliforniai per szerdai tárgyalási napján a bíróság előtt, hogy a posztár molesztálta volna őt, és nevetségesnek nevezte a popsztár ellen emelt vádakat.

A Reszkessetek, betörők című filmek ma már 24 éves hőse a harmadik fiatalember, aki a védelem tanújaként tagadta, hogy Jackson szeméremsértően bánt volna vele, amikor még gyermekkorában többször nála vendégeskedett. Elmondta: ügyész soha nem kereste meg őt azzal a kérdéssel, hogy molesztálta-e Jackson, és csak a bűnperről szóló híradásokból ismeri azt a vádat, hogy ő is áldozata volt a nemi visszaéléseknek, amelyek miatt a 46 éves sztárt bíróság elé állították. A vád tanúi korábban úgy nyilatkoztak, hogy Jackson szemérmetlenül érintette meg Culkint az említett vendégeskedések alkalmával.