Gáspár Győző sorba állította családját a vörös szőnyegen, hogy mindegyikük tudjon interjút adni, lánya azonban Gáspár Laciért rajongott. A szőnyeg másik oldalán Markot és a No Thanxet követelte a fiatalság, de többet látták a rockereket kísérő groupie-kat.

"Ákos, imádlak! Miattad olvastam el az 1984-et!" - üvöltötte a VIP színpadon álló fekete bőrkanapé alól egy tizenéves fiú a majdani legjobb előadónak. "Ne miattam olvass, csakis magad miatt!" - válaszolta az egykori szintipopikon az emelvényen, miközben egyik kezével autogramot osztott, másik kezében nyers színű bambuszlegyezővel hűtötte az arcát.

Tóth Gabi-Czutor, Merlini-Philip

Kovács Ákos szinte minden hazai díjátadóról elvisz egy trófeát, majd az iránta érdeklődő sajtót kicselezve gyorsan távozik, ezért a magas hírértékű események reményében a beszámolót az este elejétől indítjuk. A VIVA Comet idei, öt kategóriában meghirdetett díjátadóját a Syma csarnokban tartották. A 2000 forintos belépőjegyet kifizetett vendégeknek fenntartott bejáratnál hosszú, tömött, tizenéves sorok várakoztak, mielőtt az augusztus 20-i hurrikánhoz hasonló vihar a fővárost elérte volna, és Mark, illetve a No Thanx szavakat skandálták.

Galéria

A VIP szekcióban is felismertünk törzsrajongókat elvegyülve a kortárs metal lady-nek öltözött, szerelmes Tóth Gabival és Czutor Zoltánnal, valamint a közösen érkező David Merlinivel és Rákai Philip Kálmánnal. Az új, eddig médiaszempontból gyakorlatlan felfedezetteket is könnyű volt megismerni onnan, hogy a kritikus 11 centiméteres cipősaroknál magasabb szandálban lavíroztak, feltört sarkukon gyakorta önálló mozgást végző ragtapasszal. Néhány órával később éppen egy ilyen fémsarok fúródott majdnem egyik riporterünk lábfejébe, aki bónuszként az illető kapatos grupie-nak a vodkakoktélját egy részét is megkapta a ruhájára.

Grammy-paródia

VIVA Comet győztesek

A Legjobb Női Előadó: Lola

A Legjobb Férfi Előadó: Ákos

A Legjobb Együttes: Hooligans

A Legjobb Hazai Klip: Varga Zsuzsa, Be Infected

A Legjobb Új Előadó: Mark

"Én nem vagyok sztár, csak énekelek"- mondta Dér Heni, a Sugarloaf énekesnője immár a csarnok belsejében futó, vörös szőnyegnek nevezett zöld kárpiton, melynek másik oldalán kordonokkal elkerített tinédzserek sikoltoztak és gesztikuláltak bele a fotósok expozíciójába. A különös, kelet-európai hatást erősítendő a hírességek megálltak, hogy sorra kerülhessenek Kisó és a saját bevallása szerint David Beckhamnek öltözött Steiner Kristóf tévés interjújához.

A legtürelmesebb sorban álló Gáspár Győzike volt, aki egész családját, és a showjában állítólag feltűnt női hozzátartozóját is bevonta az interjúba, és az esemény ekkor Grammy-paródiának tűnt.

"A kedvencem Gáspár Laci" - hajtogatta a vonulás után a család lázadója, Evelyn. Háta mögött beslisszant Szolnoki Péter, és a gyakori autós afférjairól híres Balogh Edina, aki minden tévéstábnak rotációban csupán azt hangoztatta üres mosollyal: "fantasztikus itt".

Kiszel Tünde keleties dekoltázsa

A csarnok néhány helyen beázott, pár esőcsepp Kiszel Tünde keleties dekoltázsába is esett. A Hooligans körül sündörgő, csipkeruhás gruppie-k ügyesen kikerülték a tócsákat, ekkor a nagy nyüzsgésben feltűnt, hogy a gyakorta skandált No Thanxhez még nem kötődnek rostos arcú kísérőnők. A zenekar egyébként nem vonult végig a szőnyegen, a díjátadó végéig az öltözőből sem jöttek elő. "Nekem csak a Vivás Kristóftól kéne aláírás. Ne tudd meg, mit csinálnék azzal a fiúval" - mondta elszántan a tizenhárom éves Kata, Love me tender feliratú pólóban, aki füzetében a legnagyobb büszkeségként Mester Tamás aláírását mutatta meg, ami mellé egy derűs vizsla portréját ragasztotta, de mielőtt elmagyarázta volna a kapcsolódást, a barátnője tanácsára elindult a söröspult felé.

Ezalatt a színpadon egy animátor mondta el a immár sokadszorra, hogy majd az este folyamán látjuk Ákost és Rúzsa Magdit, Lolát meg a Club54-et, és mindannyiszor lelkesen fogadták. Zséda snájdig stylistjával ekkor lépett hátul a VIP-csarnokba, és mielőtt lefotózták volna, a szakember megigazította rajta a poncsóját. A szekcióban sötétség volt, a sarokban néhány, életunt VIP-emo dohányzott.

Alfakommandó Bódi Sylvivel

A koktélpultot megnyitották, és mintha vészterhes időkre készültek volna a vendégek, megrohamozták. Az élükön Tornóczky Anita haladt kigyógyulva a lábsérüléséből, és mojitót kért. A műsor azonban még mindig váratott magára, de a magát ismétlő animátort megannyiszor megtapsolták az egyre párásodó hangárban. A legjobb klip és legjobb új előadó kategóriában jelölt Frenk haladt el előttünk sötét napszemüvegben, akinek drukkoltunk, hogy hátha fel tudja jobban rázni a magyar könnyűzenét, de a Viva nézői erről mást gondoltak. Ahhoz nem tudunk hozzászólni, hogy Lolát szavazták meg a legjobb női előadónak.

A színpadképnél színesebb látványt nyújtott ekkor az este alfakommandója, amelyiknek átlagosan 186 centiméterre polcolt tagjai: Bódi Sylvi, Zimány Linda, Dukai Regina és Bódi Attila a Stepfordi feleségeket tovább gondolva, egymáshoz szorosan közel pásztázták a csarnokot döglesztő, fehér mosollyal, a várakozástól és alkoholtól elzsibbadt zeneiparosok között. Néhány gazdag zenei vállalkozó is megjelent, akik felfedték kilétüket az átlagemberek előtt, mivel szivarozás közben sűrűn megemlítették új ismerőseiknek, hogy sikeres vállalkozók ebben az amúgy nehézkesen működő, hazai könnyűzenei életben.

Dorina csöndben

Puskás Péter is jelentős mennyiségű aláírást osztott ezalatt, de díjat sajnos nem kapott. A nézők szerint a legjobb klip előadója Varga Zsuzsa lett, aki később a hagyományoktól eltérően a női mosdóban kapta a gratulációk javát, miközben néhányan arról beszéltek a háttérben, a Jóban Rosszban néhány szereplője a sok koktél után eltűnt.

Az idő előre haladtával a domina-szandálos gruppie-k egyre ritkábban mutatkoztak a backstage-en kívül, egyikük pizzaszeletekkel telezsúfolt tálcával verekedte át magát a tömegen, amíg a hangszórókból az örökzöld Love is in the Air szólt. Eközben a söröspultnál Galambos Dorina kijelentette, vége azoknak az időknek, hogy a magánéletéről beszéljen. "Vagy zenéről, vagy semmiről nem beszélek" - jelentette ki, majd téma híján néhány pillanatig csöndben figyelt.