Császár Elődöt elsőfokon egy év börtönbüntetésre ítélték csalás kísérlete és közokirathamisítás miatt, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették. Az ítélet ellen a zenész és ügyvédje fellebbezést nyújtott be felmentést kérve, a Fővárosi Bíróság azonban most helybenhagyta a korábbi ítéletet.
A másodfokon eljáró Főváros Bíróság szerdán helyben hagyta a fellebbezések miatt nem jogerős elsőfokú ítéletet, így Császár Elődöt bűnösnek mondta ki csalás kísérlete és közokirathamisítás bűntettében. A nagy visszhangot kiváltott balesettel összefügő, ám attól mégis elválasztott ügyben a vád szerint a zenész 1998. december 10-én vásárolt egy BMW-t, ám arra nem kötött biztosítást. December 18-án azonban a fővárosi Szilágyi Erzsébet fasorban balesetet okozott az autóval, amelyben egy rendőr életét vesztette. Császár Előd ezt követően - december 21-én - a vád szerint visszamenőleg próbált biztosítást kötni az autóra, a Hungária Biztosító egy üzletkötője segítségével.

Egy év szabadságvesztés

Császár Előd a perben végig tagadta, hogy ez történt volna, és nem akart vallomást sem tenni, arra hivatkozva, hogy a nyomozati szakaszban már elmondott mindent. Állítása szerint 1998. december 10-én a Blaha Lujza téren találkozott az üzletkötővel, s ekkor írták alá - egy másik biztosítós hölgy jelenlétében - a biztosítási szerződést. Az iraton azonban nem volt érkeztetési pecsét, ami arra utal, hogy a szerződés nem akkor érkezett meg a biztosító társasághoz.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbírság kiszabását kérte, amit végül az első fokon eljáró bíróság az ítélet hozatalakor teljes mértékben figyelembe vett. Császár Elődöt akkor egy év börtönbüntetésere ítélték, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették, és kötelezték a bűnügyi költségek - mintegy kilencvenötezer forint - megtérítésére.

Jogerős ítélet

Az ítélet ellen a zenész és ügyvédje fellebbezést nyújtott be felmentést kérve. A szerdai másodfokú tárgyaláson Zamecsnik Péter felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy védence jogszerűen és jóhiszeműen járt el, és nem tehetett arról hogy a biztosító több napos késéssel "érkeztette" a szerződést, ráadásul mivel a Hungária Biztosító végül el is utasította azt, szó sem lehetett megtévesztésről és csalásról.

A másodfokú bíróság azonban nem találta alaposnak a fellebbezést, és mivel sem súlyosbításra, sem enyhítésre nem látott okot, helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. Az ügy másodrendű vádlottja (a biztosító magánokirathamisítással vádolt munkatársa) esetében szintén az elsőfokú ítélet - nyolc hónap szabadságvesztés, két évre felfüggesztve - maradt érvényben.

Felfüggesztve

Mint arról az Index is beszámolt a halálos baleset okozása ügyében 2001. május negyedikén a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki Császár Elődre. Az ítélet szerint egy év hat hónap fogházat kapott, amelyet három évre függesztettek fel. Emellett százezer forint pénzbüntetés megfizetésre kötelezték, vezetői engedélyét négy évre bevonták. Ennek az ítéletnek a felfüggesztésre vonatkozó hatálya ez év májusában lejárt.