Nem kívánjuk feltárni az események szövevényes menetét, annyi elég legyen, hogy Cserhalmi a filmben a maga útját járó, öntörvényű igazság bajnoka; egyfajta Piroch Gáborba oltott Eötvös Csöpi. Ő Sebők, a keményfejű rendőr, aki a végén természetesen győzedelmeskedik.
Dermesztő hideg, forró hangulat és rideg Rákosrendező
Az alkotás létrejöttének körülményeiről a film forgalmazójától értesült a Velvet. Az ember, aki nappal aludt forgatása 2001 decemberétől 2002 februárjáig tartott - tudtuk meg. A stáb és a szereplők mostoha körülményekről számoltak be: "Kevés pénzből kellett forgatnunk, igen rossz körülmények közt. Nagyon kemény tél volt, mínusz 30 fok körüli hideggel. A színészeknek sem volt egyszerű dolguk, de a stáb tagjai szenvedtek a legtöbbet, nekik ugyanis kevés lehetőségük volt elvonulni, hogy melegedjenek. A nagy hideg ellenére azonban jó hangulatban telt a forgatás" - mondja Ozorai András, producer.
A "mostoha körülmények" a miniszterből lett bankvezért alakító Ujlaki Dénes emlékezetében is elevenen élnek. "A legnehezebb jeleneteket a rákosrendezői pályaudvaron vettük fel. Ott két napig tartott a forgatás. Nehéz volt a munka, főleg a hideg miatt, de megérte - nagyon jól sikerült a jelenetünk Cserhalmi Gyurival, és a mankós bunyó is" - mondja Ujlaki.
Székek közé esett, mozgó autóból ugrott ki
Szabó László rendező szándékosan rakott mankót Cserhalmi hóna alá, nem akarta ugyanis, hogy a legakrobatikusabbnak mondható magyar színész szokásos esős-kelős szerepében tetszelegjen.
Cserhalmi válaszul elsajátította a mankóval történő verekedés know-howját: már a forgatás megkezdése előtt rengeteget gyakorolt, kaszkadőrökkel próbálta el, hogyan lehet hatékonyan pofozkodni a jókora bottal. "Az óvintézkedések ellenére Gyuri számos kaszkadőrjelenetet maga csinált, például ő ugrott ki a mozgó autóból, és a kocsmában is őt dobják az asztalra. Jól odavágták, a túloldalt esett a székek közé, mi meg remegve néztük, fel tud-e kelni. Felkelt, csak kicsit összeverte a térdét" - mondja Ozorai.
Cserhalmira szabott szerep
A szuperrendőrt alakító színész és Szabó László rendező egyébként már régóta ismerik egymást: Cserhalmi a kilencvenes évek elején az Egyesült Államokba utazott nyelvet tanulni, és néhány hónapig Szabó Lászlónál lakott New Yorkban. Összebarátkoztak, és Szabó kifejezetten Cserhalminak találta ki ezt a szerepet.
Valerie, alias Valerie
A filmben számos kitűnő magyar színész feltűnik Szirtes Ágitól, Bubik Istvánon át Szilágyi Istvánig. Érdemes néhány szót ejteni a Sebők barátnőjét alakító, kevésbé ismert Valerie-ről is. Az egzotikus szépségű Rácz Valerie szintén Szabó László ismeretségi körébe tartozik: ő a Párizsban élő volt diplomata, Rácz Lehel örökbefogadott lánya. Valerie hivatásos színésznő, jelenleg épp egy televíziós sorozat főszereplője Franciaországban.