Csonka András többet vállalt, mint bírt, és kidőlt. Úgy gondolta, idegösszeroppanás helyett inkább kivesz pár szabadnapot. Rajongóinak ezalatt a tévéképernyőn be kell érniük Stohllal és Liluval.

Túlhajszolta magát Csonka András, ezért szabadságra ment a az RTL Klub Reggelijéből.

Vasárnap dupla előadás az operettben, szerdán a Csókos asszony a Tháliában, pénteken az Illatszertár Fehérváron, mindemellett reggel négykor ébresztő és egész napos tánctanulás a Szombat Esti lázra. Csonka a Blikknek azt mondta, nem bírja már ezt a tempót.

Legutóbb például olyan sokáig ropta, hogy a próba után elfelejtette átcserélni lakkcipőjét és úgy indult el haza, mint egy első bálozó. A nagy rohanástól öt kilót fogyott, pedig nem szorult rá a fogyókúrára.

A Reggeli stábja is látta, sok ez így együtt Picinek. Sejtik, milyen munkával jár a felkészülés a táncversenyre, ezért megszervezték a műsorvezető helyettesítését a háromnapos pihenőre: Stohl és Lilu ugrik be Csonka helyett a hét első három napján a Reggelibe.