Az ő arcával kel és fekszik Amerika, London, Párizs. Val Kilmer örül, ha vele mehet bulizni, legkedvesebb klubjában a Depeche Mode zenészeivel koktélozik - Ebergényi Rékát mégsem szippantotta be a New York-i high life.

"New Yorkban, pontosabban Manhattanben bérelek egy lakást, de most már azon gondolkodom, hogy veszek egyet. Amikor legelőször a városba érkeztem, remélni sem mertem volna, hogy ez egyszer így lesz. Manhattan fantasztikus hely, itt minden nyelvet és nációt meg lehet találni. Éppen ezért számomra New York nem is Amerikát jelenti, sokkal inkább egy kozmopolita várost, ahol nem számít, milyen nyelven beszélsz, milyen a bőröd színe, kik voltak a szüleid" - meséli az Elle újságírójának.

Ha szépek, gazdagok

Rékának tehát sikerült beilleszkednie, bár azt mondja, hogy az amerikai életformát kicsit nehezen tudta elfogadni. "Itt, az Államokban mindig valamilyen ideálnak kell megfelelni. Nekem persze a munkám miatt az átlagnál kritikusabbnak kell lennem a külsőmmel szemben, de itt egyébként is minden erről szól. Ha valaki szép, jó a megjelenése, bármilyen téren képes érvényesülni. Nincsenek erkölcsi gátak, másmilyen itt az emberek értékítélete, és ezt nekem nehéz megszoknom." Pedig Réka aztán igazán nem panaszkodhat, hiszen előfordult, hogy egész New York szó szerint a lábai előtt hevert, amikor majdnem minden buszmegálló, metróállomás és frekventáltabb csomópont az ő posztereivel volt kiplakátolva.

Híres társaságban

A munka kapcsán nemcsak a világgal, hanem világhírességekkel is megismerkedett. "Éppen Peter Lindberggel fotóztam pár napig egy Gap-kampányt Los Angelesben, amikor felkerestem egy barátomat, akivel még New Yorkban találkoztam először. Mivel rajta kívül nem ismertem senkit LA-ben, megígérte, hogy a gondomat viseli és bemutatja nekem a várost. Este megérkezett a hotelba, hogy elvigyen egy partira. Én annyira örültem neki, hogy észre sem vettem, történetesen Val Kilmerrel érkezett. Puff, behuppantunk a kocsiba, elkezdtünk beszélgetni, és én csak akkor jöttem rá, hogy ki van a társaságunkban. Te jó ég! Itt ülök egy limóban, egy hatalmas városban, úton egy fergeteges buliba egy világhírű színész mellett, aki mellesleg nagyon jó társaság. Őrület!

De ami még ennél is fantasztikusabb volt, az kábé egy hete történt: megint csak egy buli alkalmával megismerkedtem a Depeche Mode-dal. A srácok új lemezfelvételt csinálnak itt New Yorkban, és egyik este pont a Hiro nevű klubban játszottak, ahová gyakran járok. Én ott ennyi embert még nem láttam! Jó barátja vagyok a tulajnak, ő meg persze ismeri a bandát, úgyhogy alkalmam volt megismerkedni és inni egy pohár italt velük."

Álom luxuskivitelben

Réka tehát tényleg azt a szupermodelléletet éli, amelyet mi innen a Kárpát-medencéből elképzelünk: egyik buli a másik után, egyik híresség a másik után. "A társasági életem tényleg elég jó, nincs okom panaszra, de ez valamilyen szinten hozzá is tartozik a munkámhoz. New York örökmozgó város: koncertek, koktélpartik, premierek, galérianyitó bulik, klubok, bárok, éttermek - itt minden a szórakoztatásról szól. A kínálat óriási, hétfő reggeltől vasárnap estig dúskálhat az ember a különböző lehetőségek között, ez a város így működik. Én is gyakran járok bulikba, de csak mértékkel. Szívesen töltöm az estéimet romantikus vacsorával vagy a kedvenc báromban az East Village-ben, ahová gyakran egyedül is lemegyek, mert mindig találok ismerős arcokat."

A teljes cikk az ELLE augusztusi számában olvasható