Natalie Portman nem az a sztár, akinek a hálószobájában sötét titkok lappanganak - kivéve talán a képet az éjjeliszekrényén, amelyen a színésznő unokatestvérével pózol a Westlife fiúzenekar poszterére montírozva. Vagy az ágyán ülő Bertet, a Szezám utca egyik figuráját. Vagy az Intel Tudományos Tehetségkutató Versenyének trófeáját, amit a középiskolában azért kapott, mert papírhulladékból hidrogént nyert. "Enzimfolyamatokat vizsgáltunk..." - mondja egyszerűen. Arca kissé álmos, farmert, fekete kapucnis pólót és papucsot visel. Sugárzóan szép. - "Nem nagy ügy..." - teszi még hozzá, hiszen csak elődöntős volt.
A helyszín a színésznő külvárosi lakása, amit a tavalyi diplomaosztója után vásárolt (kitűnő minősítést kapott a Harvard Egyetemen). A meglepően egyszerű otthon mindössze pár perces autóútra van attól a Long Island-i háztól, ahol felnőtt.
A fürdőszoba tiszta, a konyha takaros, a könyvek tartalom szerint rendszerezve sorakoznak a polcon - versek, dráma, pszichológia, judaizmus... Mellettük a forgatások relikviái. Külön polca van a Mike Nichols rendezte 2001-es Seagull-nak, amelyben Meryl Streep és Kevin Kline oldalán játszott, aztán következik az 1997-es Broadway-premier, az Anna Frank naplója, és persze a szerelmi négyszöget boncolgató Közelebb. Ezt is Mike Nichols rendezte, akiről ragyogó szemekkel mondja: "Ő a mentorom, a bálványom, az apám és a legjobb barátom is egyben."
Portman nem az egyetlen diplomás hollywoodi sztár - ott van például Jodie Foster (Yale, 1985), Brooke Shields (Princeton, 1987) vagy Mira Sorvino (Harvard, 1990) -, de még ebből az illusztris csoportból is kiemelkedik. Julia Roberts mesélte a Közelebb forgatásáról: "Jude egyszer azt kérdezte, nem szokott-e előfordulni velem, hogy amikor Natalie-val beszélgetek, egy szót sem értek abból, amit mond. Elnevettem magam, mert bizony előfordult... Különleges lány, az biztos!"
A még mindig csak 23 éves színésznő filmvászonról sugárzó ártatlansága nem megjátszott, de azért Portman egyáltalán nem olyan elveszett kislány, amilyennek elsőre látszik - sokan példát vehetnének róla intelligencia, elhivatottság, humorérzék és felelősségtudat tekintetében. "Olyan, mint egy nimfa, aki miközben ide-oda szökell, vidámságot és érdekes ötleteket hoz magával minden társaságba - mondja róla Julia Roberts. - Nem tudom, hogyan tud egy ilyen gyermeki lélek túlélni a mi világunkban, de benne megmaradt valami eredendő báj. Erős személyiség, de mégiscsak egy kislány. Tökéletes - de a tökéletességének szerves része, hogy ezt ő nem tudja."
Natalie mindig is érezte, hogy az élet nagy dolgokat tartogat számára. Elárulja, hogy egyszer a középiskolában elmondta egy interjúban, hogy űrhajós akar lenni, de végül nem sikerült, és ezt azóta sem bocsátotta meg magának. "Emlékszem, csak úgy sétálgattam az utcán és vártam, hogy felfedezzenek." Kilencéves volt, amikor egy ügynök odalépett hozzá és megkérdezte, lenne-e kedve modellkedni. Ő halálos nyugalommal azt válaszolta, hogy sokkal nagyobb kedvet érez a színészkedéshez. Nem sokkal ezután szerződtetett egy ügynököt, és hat hónapig járt meghallgatásokra, mire megkapta a Léon, a profi egyik főszerepét. Ezután jött a Gyönyörű lányok, amelyben olyan kislányt alakít, aki idősebb férfit szeret. Mindkét alakításában van egy árnyalatnyi melankólia, ami szokatlan egy tizenéves kislánytól. "Színészként az ember dolga az, hogy empatikus legyen. Imádom ezt gyakorolni: sétálok az utcán, és megpróbálom beleképzelni magam a szembejövő emberek helyébe."
Sok nézőre viszont sajnos nem filmjei érzelmi töltete hatott, sokkal inkább koraérett szexualitása. Amikor felnőtt férfiak kezdtek rajongói leveleket írni neki, a szülei kiborultak. Ő pedig jó ideig nem vállalt el szexis szerepet, csak olyanokat, mint Amidala hercegnő a Csillagok háborújában vagy Susan Sarandon lánya a Mindenütt jó című filmben. Mindig is kínosan ügyelt a magánéletére, a nyilvánosság előtt a nagymamája nevét használja, az iskolában pedig a saját vezetéknevét, amit természetesen nem árul el.
Hamar megtanulta, mennyire fontos ezt tiszteletben tartani. A Léon, a profi forgatása után az első iskolai napon randizott egy fiúval. Másnap reggel az egyik tréfás kedvű osztálytársa kis gúnyos versbe szedve az egészet felírta a táblára. "Szörnyű volt - meséli most. - A tanárok is látták! Soha semmi miatt nem sírtam annyit életemben, mint akkor." Megkérdezem, hogy mi igaz a Hayden Christensenről, Lukas Haas-ról, Jake Gyllenhaalról vagy Gael Garcia Bernalról szóló pletykákból, de elhárítja a kérdést. Viszont általánosságban a romantikáról szívesen mesél. Például arról, hogy zsidó származása és mély izraeli kötődése ellenére sem feltétlenül a sajátjai közül választ párt. "Zsidó szellemben szeretném felnevelni a gyermekeimet - mondja -, de szerintem ez sokkal izgalmasabb úgy, ha egy tőlem teljesen különböző ember mellett teszem ezt. Persze csak mindaddig, amíg nem túl nagyok köztünk az eltérések."
A beszélgetés vége felé azt kérem tőle, mondjon végre valami rosszat magáról. A felsoroltak azonban csak azt a benyomásunkat fogják erősíteni, hogy ez a nő tényleg tökéletes. Olyan rossz tulajdonságai vannak, hogy például túl sokat alszik. Kizárólag szigorú rendszerben képes élni. Mindig zavarba jön, ha személyesen találkozhat híres emberekkel (leginkább Bono gyengíti el). És... nem lett belőle űrhajós. Még nem.
A cikk teljes változata a júniusi Elle magazinban olvasható.