Hiába tiltakozik, adásba kerül Mukli Gyula beszélgetése Joshi Barattal - döntött a TV2. Mukli Gyula szakításának körülményeiről beszélt válófélben levő neje, Erdélyi Mónika konkurensének, és kifejtette, milyen okok vezetek házasságuk csődjéhez. Elsősorban az, hogy Mónika elnyomta a zenészt, aki nem iszik, nem csajozik.

Nem kocsmáztam, nem nőztem – ismerteti a Bors, miket mondott Mukli Gyula Joshi Baratnak szakításuk okairól. Mukli szerint ő sokáig tűrt és várt, hogy a dolgok jóra forduljanak, és bebizonyítsa Erdélyi Mónikának, ő hűséges társ, aki mellett nincsen szükség B-tervre. A lap szerint az interjú alatt érezhető volt, hogy otthon Mónika viseli a nadrágot.

A Blikk műsorismertetője szerint Mukli sokáig tűrte a vádakat, hogy iszik és csajozik, pedig nem adott okot ezekre. A zenésznek úgy tűnik, az sem tetszett, hogy bár öt éve éltek együtt, közösen vettek házat , és gyermekük is közös, külön kasszán voltak, így amikor nyaralni mentek, külön váltottak valutát.

Erdélyi Mónika

Mukli Gyula már kifejtette, úgy érzi, átverték, és egy előzetes beszélgetést rögzített a TV2, amin átbeszélte a dolgokat Joshi Barattal, és nem gondolta, hogy ez a verzió adásba kerül, ezért megpróbálta letiltani. A TV2 szerint viszont Mukli Gyula aláírta szerződést, kialkudta a honoráriumát, úgyhogy leadják a beszélgetést, ami Mónikának lehet igazán kellemetlen, hiszen saját műsora egyszerre fut a Joshi Barattal, és nyilván nem tesz jót a nézettségnek, ha a konkurenciánál éppen akkor tárgyalják ki a magánéletét, amikor ő másokat nevel.

Erdélyi Mónika és Mukli Gyula öt éve él együtt, egy közös gyermekük született. Bár még csak február van, idén ők a harmadik celebpár, akik látványosan szakítanak, Ördög Nóra szintén RTL-es férjét hagyta el Nánási Pál fotósért, Liptai Claudia és Gesztesi Károly TV2-s belterjes házassága egyelőre ismeretlen ok miatt megy szét, az RTL-es Erdélyi Mónika exe pedig a TV2-n panaszkodik. A csatornák válási mérlege kiegyenlítettnek tűnik.