Amint arról már hírt adtunk, a Női Média Lobby kezdeményezésére a mai napon a nőké a vezető szerep a médiában, így a mai napon jelentkező televízióműsorokat nők szerkesztik. A felhíváshoz az RTL Klub nem csatlakozott; mint azt Erős Antóniától, a tévécsatorna híradójának szerkesztő-műsorvezetőjétől megtudtuk, náluk eddig sem női vagy férfi szerepek szerint oszlottak meg a feladatok, így számukra ebből a szempontból a mai nap sem különbözik a többitől. A stábot ma más tartja izgalomban: a ma esti adással debütál a Híradó új arculata.
Tekintve, hogy a kíváncsiság női tulajdonság, nem elégedhettünk meg ennyi információval. A továbbiakban így azt is megtudtuk, hogy a műsor az eddigi bíbor és kék színvilág helyett hűvösebb, világoskék-fehér színkombinációjú hátteret és díszletet kap, de hogy némi állandóságot is fenntartsanak, a háttérben továbbra is megmarad a jellegzetes budapesti látkép.

Feliratozzák a lényeget

A műsor szignálja is megváltozik, a réginél lendületesebb stílusú főcímzenét Gömöri Zsolt zeneszerző írta és a Matáv Szimfonikusok játszották fel. Szintén újdonság, hogy több lesz a feliratozott anyag, melyben igyekszenek tömören és lényegretörően összefoglalni az elhangzó információkat, hogy aki esetleg adás közben kapcsol az RTL Klubra, könnyen be tudjon kapcsolódni a műsorba.

Divatügyi vétójog

A Híradó tartalmában és készítőinek gárdájában nem lesz változás, mint ahogy a műsorvezetők megjelenése is megmarad a visszafogott elegancia keretei közt. "Bár a magánéletben nem a kosztümöt részesítem előnyben, híradót vezetni azért nem lehet pólóban és farmerban. A képernyős megjelenésem a híradós műfaj komolyságának szól." - mondta el a műsorvezetőnő, de azt is elárulta, hogy azért van beleszólása abba, mit vesz fel: "Bár adott a választék, mégis kérhetek mást, ha a stylistok által választott ruha nem tetszik." Már-már védjegynek számító frizuráját azonban nem az RTL Klub trendszakemberei találták ki, már a csatornához kerülésekor is így viselte.

Szétköltöztek

Állandó műsorvezetőtársával, Szellő Istvánnal a magánéletben is jó a kapcsolatuk, egy időben családjaikkal együtt ugyanabban a társasházban is laktak, de kollégája második kisfia születése után nagyobb lakásba költözött. Antónia férje szintén a televíziós műfajban dolgozik, emiatt magánéletre sem a szokásos megoszlásban jut idő, de a hétvégéket igyekeznek együtt tölteni. Kérdésünkre, hogy náluk is várható-e a közeljövőben gyermekáldás, a műsorvezetőnő kedvesen, de további részletek firtatását meghiúsító határozottsággal válaszolt nemet.