A 27 éves szupermodell és a 61 éves színész tavaly egy filmforgatáson ismerkedett össze. Eddig titkolták kapcsolatukat, de most már az esküvőt tervezgetik. Cseh Annamária számára a nála idősebb színész az őrangyal, míg Kovácsot a lány sztárallűröktől mentes közvetlensége nyűgözte le.

Már egy éve együtt jár Cseh Annamária nemzetközi szupermodell, Thierry Mugler Angel című parfümjének reklámarca, és Kovács Lajos, aki itthon a Kontroll és az Argó című filmekben nyújtott alakításaival vált széles körben ismertté. Eddig is sokszor lehetett együtt látni őket, főleg társasági események és filmbemutatók alkalmával, eddig azonban mindig azt nyilatkozták, hogy csak a kölcsönös barátság és szeretet fűzi őket egymáshoz. Most azonban - a Blikk értesülései szerint - már az esküvőt tervezgetik.

#alt#
Cseh Annamária és Kovács Lajos
A lap kérdésére Kovács megerősítette a hírt és elmondta, szeretnének minél hamarabb összeházasodni: bár a dátumot és a helyszínt még nem döntötték el, de polgári és templomi szertartást egyaránt terveznek. Kovácsnak ez lesz a második házassága, első feleségétől - akivel azóta is jó barátságban vannak - 1998-ban vált el. Cseh Annamária még nem volt férjnél, és nyilatkozni sem kívánt a részletekről.

A történet kitalált, a szerelem valós

A színész és a szupermodell Mispál Attila játékfilmje, A fény ösvényei forgatásán ismerkedett meg, amelyben a modell először debütált színésznőként. Cseh a filmben egy modellt alakít, aki egy balesetben úgy megsérül, hogy nem tudja tovább folytatni addigi karrierjét, Kovács pedig egy titokzatos hajléktalant játszik.

A színész és a szupermodell állításuk szerint azonnal egymásba szerettek, de eddig titokban tartották kapcsolatukat. A modell csodálta és őrangyalának tekintette a tapasztalt színészt, akit pedig Cseh Annamária sztárallűröktől mentes természetessége és közvetlensége nyűgözött le.