Csütörtök esti bokszedzésén Anettka akkora pofont kapott, hogy kiesett a bal felső metszőfoga. Pár napra kivonta magát közéleti tevékenykedéséből, hiszen saját bevallása szerint is úgy néz ki, mint egy vasorrú bába. Az utcára sem mer kimenni.
A Velvet nemrég hírt adott arról, hogy Anettka kihívta bokszküzdelemre Pandorát. A felek március 27-ig, az RTL Klub Sztárbox című műsoráig teljes erőbedobással edzenek. Eddig minden rendben is ment, egyedül Kozsó szeme alá kerekített egy többrétegű monoklit edzője, csütörtök este viszont Anettkát is utolérte végzete.

Gyökér fog

"A csütörtöki edzésemen a junior válogatott fiúkkal is verekedtem, ahogy szoktam. Amikor a pofozkodás utáni nyújtás következett, akkor vettem észre, hogy nincs ott a fogam a helyén." Így Anettka nem okolhat senkit személy szerint, hiszen nem tudhatja melyik junior büntette meg ilyen kegyetlen módszerrel.

"Nem annyira meglepő, hogy kiesett a szóban forgó fog" - nyilatkozta a Velvetnek - "mert ezen a fogamon korábban már gyökérkezelést hajtottak végre, így nem volt olyan stabil."

Kecskemét után Csillagváros

"Májusban utazom Csillagvárosba kiképzésre, addigra tökéletesnek kell lennie a fogazatomnak." Így is több órán keresztül kínozták a fogászaton az űrhajósjelöltet, eredmény nélkül. "Már négy napja nincs ott a fogam, de csak kedd estére tudják megcsinálni, mert le kell mennem a Kecskeméti Repülőkórházba" - mondta Anettka, ugyanis csak ott tudják legyártani az "űrbiztos" metszőfogat.

Tán sós húst sütsz, kis szűcs?!

Megkérdeztük tőle, hogy viseli fogatlanságát. "Szörnyű érzés." - válaszolta. "Az utcára sem merek kimenni, csak ha nagyon muszáj, de akkor is egy sállal eltakarom a számat. Ami külön idegesít, hogy nem tudok rendesen beszélni. Az "s" és az "sz" hangokat nem tudom kiejteni."

A betűk kiejtését most megteszi helyette Terry Black, aki a Budapest Tévén az Anettka-standardnak megfelelve helyettesítette Anettkát. Ő kedd esti műsorában már várhatóan teljes fogazattal fog díszelegni.