horoszkóp

Gáspár Laci ötödik lett egy raliversenyen

2006.04.13. 11:36
A szűz kéz szerencsét hozott: Gáspár Laci az ötödik helyen végzett élete első amatőr raliversenyén. 2004 legjobb férfihangja bevallotta, kezdetben egyáltalán nem érdekelték az autók.

Először indul, és mindjárt ötödik lett

Mezőkövesden rendezték meg a legutóbbi amatőr rali-versenyt, ahol az egykori megasztáros Gáspár Laci is beült a volán mögé. Egy 340 lóerős Mitchubisi Lancer Evo 8-as sportautóval sikerült elérnie az ötödik helyet. "Hajnalban keltem, hogy leérjek Mezőkövesdre, pedig előző este még fellépésem volt. Nem bántam meg, eszelősen jó élményben volt részem" - nyilatkozta Gáspár Laci, aki már most eldöntötte: nem ez volt az utolsó alkalom, hogy kipróbálta vezetői képességeit. "Legközelebb azonban győzni szeretnék, a cél egyenesen a dobogó lesz" - mondta 2004 legjobb férfihangja.

Régebben nem vonzották az autók

A Póka Angélával énekelt megasztáros duettje után érkezett a helyszínre az énekes, aki először indult raliversenyen. Korábban bevallotta, hogy meglehetősen izgul, bár bízik magában és persze az autójában is. "Régebben egyáltalán nem vonzódtam az autókhoz, de két évvel ezelőtt beültem egy raliversenyző mellé és megtudtam milyen a sebesség. Ahogy elindultunk, azonnal beleszerettem ebbe a sportba és egy idő után azt éreztem, hogy hiányzik"- mesélt első autós élményéről az első Megasztár döntőse.

A popsztár Mezőkövesden két perc alatt teljesítette a 2,6 km-es távot és a 4. helyezett - nála sokkal tapasztaltabb - versenyzőtől mindössze 2 másodperccel maradt le.

Gáspár Laci pontokban
Alapvetően vízvezetékszerelőnek tanult, de dolgozott útépítőként, gyertyaöntőként, bányászként, festőként és villanyszerelőként is.
16 éves korában kezdett énekelni, első sikerét egy iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, amikor egy Demjén Ferenc-dalt énekelt. Jutalmul egy basszusgitárt kapott, amelyen megtanult játszani.
Énekelt egy gospel-kórusban is, ahol megismerte feleségét.
Jelentkezett a Kifutó című tehetségkutatóba, ahol a zsűri nagy elismeréssel szót róla, majd hiába várta a zenei ajánlatokat, később az Üstökös című tehetségkutatón sem jött el az áttörés, ezért úgy döntött, abbahagyja az éneklést.
Az életét régebben úgy képzelte el, hogy reggel blokkol a gyárban, este fáradtan vacsorázik a tévé előtt.
Évekkel ezelőtt megálmodta az első lemezét. Álmában egy lemezbolt előtt haladt el, ahol meglátta magát egy borítón, de nem volt pénze megvenni a lemezt.
A második lemez egyik dalát is megálmodta, két alkoholista férfi egy kocsmában duettezett, amelynek dallamát ébredés után Gáspár Laci lejegyzett.
Díjai között szerepel a Viva Comet 2005 Legjobb férfi előadói díja, az ugyancsak 2005-ös Fonogramon Az év hazai felfedezettje kategóriában nyert.
Két lemeze jelent meg eddig, Hagyd meg nekem a dalt (2004) és Bárhol jársz (2005) címmel.