Garázdasággal gyanúsítja a rendőrség Gáspár Lacit. Az énekesnek azért kell felelnie, mert a gyanú szerint verekedett rokona, Bea asszony tavalyi születésnapi partiján. Pechére a pofozkodást rögzítette egy biztonsági kamera, a megasztáros énekes pedig egy ideje rossz viszonyt ápol Gáspár Győzővel, akinek családja ellene vallott.

Befejezte a rendőrség a nyomozást a múlt év nyarán a salgótarjáni megyeháza épületében kitört verekedés ügyében, s az adatok alapján két férfi megalapozottan gyanúsítható garázdaság vétségével - közölte az MTI.

Két férfi, egy gyanú

A megyeháza éttermében az akkori Romantic együttes frontembereként ismert Gáspár Győző - Győzike - feleségének 32. születésnapját ünnepelték tavaly július 29-én. Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a biztonsági kamerák felvételei, valamint a tanúk vallomása adatai alapján a nyomozók két személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Velük szemben a nyomozást befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal napokon belül továbbítják a Salgótarjáni Városi Ügyészséghez.

A rendőrségi tájékoztatás nem említi, de a Velvet értesülése szerint az egyik gyanúsított a megasztáros Gáspár Laci. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, Gáspár Győző nejének júliusi születésnapi partiján verekedés tört ki. A salgótarjáni megyeházán tartott bulin a Gáspárék rokonai, munkatársai és üzleti partnerei vettek részt.

Mi az a garázdaság?
A garázdaság a köznyugalom ellen elkövetett bűncselekmények közé tartozik. Közösségellenes, erőszakos magatartást jelent, amelyik alkalmas arra, hogy az elkövető környezetében megbotránkozást vagy riadalmat váltson ki. A bírói gyakorlatban a vétséget két évig terjedő szabadságvesztéssel, közmunkával, vagy pénzbírsággal büntethetik.

Győző sztriptíze után

Gáspár Győző a buli elején erotikus chippendale-showt rögtönzött, később pedig a vendégek közül néhányan összevitatkoztak, amit az épület előtt verekedéssé fajult. Egy autó szélvédője betört a pofozkodás során. A rendőrséget senki nem hívta ki. A verekedést a megyeház biztonsági kamerái rögzítették, a videofelvételen pedig felismerhető volt Gáspár Laci. Az énekes és néhány társa ellen garázdaság miatt indult eljárás. Ennek a rendőrségi vizsgálatnak lett most vége.

Nem tagadja a bunyót

"Soha nem tagadtam, hogy verekedésbe keveredtem. De nem én ütöttem először, hanem belémkötöttek. Arra kényszerültem, hogy védjem magamat és a testvéremet" - közölte a Velvettel az énekes. Mint mondta, ha akkor hagyja magát, biztosan kórházba kerül ő is. Úgy gondolja mindenki ugyanezt tette volna a helyében, ha ilyen szituációba kerül.

"Az agresszivitás mindig is a lehető legtávolabb állt tőlem: soha életemben nem keveredtem ezelőtt verekedésbe, még gyerekkori játékos bunyókból is mindig kimaradtam. De természetesen, ha a felsőbb szervek úgy döntenek, akkor a tetteimért vállalom majd a felelősséget" - nyilatkozta a megasztáros.

Irigyek

Hónapokkal korábban pedig azt mondta, hogy ki akarják őt csinálni idegileg, ezért vallottak ellene többen a rokonságból a kihallgatások során. Az énekes korábban úgy vélekedett, a Gáspár család azt akarja, hogy remegő gyomorral élje a mindennapjait, Győzike ugyanis feltehetően azért haragszik rá, mert jó énekhangja van, és a közönség szereti.