A megasztárosok fellépési díjai erősen ingadoznak, Pflum Orsi már százezerért eljön, de ha valaki Rúzsa Magdit szeretné, annak egymilliót kell kicsengetnie. Illényi Katica hegedűművész nagyjából kétszázezret kér, ahogy Kordáék vagy Varga Feri is. A legdrágábbnak Ákos tűnik hatmilliójával. Ha nem akarunk zenészeket karácsonyi bulinkba, hívhatunk sztriptíztáncosnőket vagy humoristákat is, akiknél az árak szintén felmehetnek nagyjából egymillióig, például, ha Fábryt akarjuk.

Karácsonytól farsangig tart az az időszak, amikor a nyári vízparti haknik mellett az előadóművészek könnyen, gyorsan, rövid fellépésekkel tudnak pénzhez jutni. A céges bulikon, és a különféle bálokon, esteken fellépő művészek egy nem túl hosszú műsorral általában megkeresik a budapesti havi átlagbért.

Zenészek

Egy ilyen műsor átlagosan fél-, háromnegyedórás, de például a Korda házaspár általában másfél órás fellépéseket vállal.

Kordáék gázsija egyébként egy ilyen fellépésen fejenként háromszázezer forint, viszont főleg csak hétvégéket vállalnak, és nem mennek el akármilyen füstös helyre.

Az ilyen rendezvényekre előszeretettel hívnak olyan énekeseket, akiket a Megasztárból ismerhetett meg az ország, igaz az ő árfolyamaik egészen széles skálán mozognak. Rúzsa Magdi, mivel csak élő, zenekaros fellépéseket vállal, ezért legalább egymillió forintot elkér egy fellépésért.

A Figyelő Net információi szerint Oláh Ibolya legalább négyszázötvenezer forintot kér a fellépéseiért. Varga Feri és párja, Balássy Betty díja 200000 forint + ÁFA félóránként.

Nézzen haknizó sztárokat!

"Minden héten van fellépésem, kisebb-nagyobb cégek is hívnak karácsonyi partikra fellépni, például a T-Mobile. Ezeket természetesen elvállalom, mert énekesnő vagyok, ebből élek" - mondta a Velvetnek az egykor megasztáros Pflum Orsi. Az énekesnő elmondta, többféle műsora van, énekel világslágereket, régi megasztáros dalokat, de saját lemezéről is előad 3-4 ismertebb dalt. "A jazz-zenekarommal pedig van egy az 50-es évek Chicagojának zenei világát felidéző műsorom, amiben felcsendülnek Frank Sinatra dalai is, valamint funky-t és könnyebben emészthető jazzt is játszunk" - mondta Pflum Orsi, aki egy félórás műsorért 100-200 ezer forint körüli gázsit kap.

Gál Csaba Boogie nem akarta kérdésünkre elmondani, hogy mennyiért vállal fellépést, mert akkor később rossz lenne a tárgyalási pozíciója. Annyit megtudtunk, hogy szilveszterkor 30 %-kal többe kerül Boogie-t zenélni hívni, mint máskor, és, hogy a zenész egyébként a tavalyi árain dolgozik, de még sosem okozott gondot ilyen fellépésen a mondott összeg nagysága. Gál ezeket a 30-40 perces műsorokat nem hívja koncertnek, a fellépés szót használja rájuk. "Nincs nagy dömping. Ez az év gyenge." - mondja Gál, mikor arról kérdezzük, milyen gyakran hívják zenélni.

A megasztárosokon kívül persze sokan vállalnak még karácsonyi haknifellépéseket, a zenei palettán történő elhelyezkedéstől függetlenül.

Például Gerendás Péter is vállal fellépést rendezvényeken, céges karácsonyi partikon. Ő idén azonban még nem kapott felkérést. "A műsort teljesen rám bízzák" - mondta a zenész a Velvetnek, azt azonban nem árulta el, mennyiért lép fel.

Illényi Katica hegedűművésznő is részt vesz karácsonyi eseményeken, céges bulikon. A közeljövőben fellép például a Duna TV születésnapi gáláján, de különböző városi karácsonyi rendezvényekre is hívják a hegedűművésznőt - mondta Illényi Katica menedzsere, Kisszabó Gábor, aki a művésznő gázsijáról viszont nem árult el részleteket. A Figyelő Net cikkéből viszont kiderül, hogy az összeg nagyjából 175 ezer forint.

Rendesen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik nem megasztárosokat, vagy egyszemélyes zenekarokat szeretnének a bulijukba. A hazánkban nagyon népszerű NOX zenekar a Figyelő Net szerint nagyjából hárommillió forintot kér egy koncertért, az igazi nagyágyúnak számító Ákosnál pedig a hatmilliós gázsi sem ritka, igaz ezek a zenekarok már elég komoly stábbal közlekednek.

Aki nem akar több százezer forintot fizetni a buliján a zenéért, az a Figyelő Net cikke alapján hívja Somló Tamást, akinek a fellépési díja 120 ezer forint, vagy Mary Zsuzsit, akit már 80 ezer forintért el lehet hívni.

Nem mindenki zenész

Karácsonyi bulikra viszont nem csak zenészeket érdemes hívni. Ha valaki egy laza szellemiségű társaságnál dolgozik, akkor elképzelhető, hogy egy bulin összetalálkozik Mészáros Dórával.

Mészáros Dóra sztriptíztáncosnő Mikulás jelmezzel és szaloncukrokkal felszerelkezve készült fel a karácsonyi szezonra. Európa legjobb sztriptízesét mostanában főleg céges rendezvényekre hívják, általában társával egyetemben. Bár a lányok angyalnak és krampusznak is szívesen beöltöznek, van, hogy egészen meglepő igényeknek kell eleget tenniük. December hatodikán például nyusziszerelésbe bújtak. A sztriptíztáncosnő, bár bőven akad munkája, mostanság nem pörög száz százalékon, szemben a nyári legénybúcsús időszakkal. A tavalyi évhez képest kevesebb a lekötött időpontja, de annál többen hívják pánikszerűen, az utolsó pillanatban.

A kártyatrükköket, és kisebb mutatványokat bemutató bűvészek a sztriptíztáncosnőknél talán elterjedtebb vendégek a különféle bulikon, de a nagy trükkökkel operáló illuzionisták sajnos nehezen tudnának fellépéseket vállalni ilyen rendszerben.

"Mindig is szerettem volna haknista lenni, de ez vágyam sosem válhatott igazán valóra. Részben azért, mert sosem akartam ismételni produkcióimat, másfelől pedig aggasztottak az új helyszínek nehezen megoldható új problémái, egy helyi felkészületlen technikus, vagy egy nem túl megfelelő helyszín. Így mikor ritkán egy-egy meghívásnak tettünk eleget, mindig mindent otthonról vittünk. Pár kamion felszerelés. Építés, produkció, bontás." - mesélt David Merlini az ilyen típusú produkciók problémáiról. "Viszonylag magamnak való ember vagyok, mégis azon fedeztem fel magam, hogy úgy nekem, úgy a nézőknek, az okoz örömöt, ha kiállok egy színpadra, minden techika nélkül, és azt adom ami bennem lakozik. Az emberek az embert szeretik látni, és nem a mindent túlélő hőst. Legalábbis itthon. Ezeket az élményeket keresem." - mondta Merlini a Velvetnek.

Az illuzionista nem tudta megmondani, hogy mikor kap több meghívást, mert akkor áll színpadra, ha igazából kedve van hozzá.

A Figyelő Net cikkéből megtudjuk még, hogy a humoristák például hatvanezer forinttól vállalnak fellépéseket, de például Fábry Sándor már 8-900 ezer forintot is kért egy műsorért. A Bagi-Nacsa páros nagyjából 260 ezer forintért bohóckodik. A különféle tévés és rádiós műsorvezetőket házigazdáknak szokták hívni a bulikra, akik ilyenkor 150-200 ezer forintot kapnak.