horoszkóp

Görög Zita szervezete nem bírja az idegen pasikat

2005.11.17. 11:36
Görög Zitának a Fej vagy írás című film forgatása alatt a csókjelenetek okozták a legnagyobb gondot, mivel minden egyes csók után bedagadt a torka.

Görög Zita A Fej vagy írás című új magyar filmben főszerepet játszó Görög Zita a Reformnak elmondta, a valóságban is megtörtént már, hogy beleszeretett egy egyetemista fiúba, egyik kapcsolatnak sem lett azonban jó a vége. A modell szerint a férfiak büszkeségét mindig zavarta, hogy ő híres, és adott esetben jobban szituált, pedig szerinte a nők nem pénzre vágynak, hanem szeretetre. Görög Zita elmondta, nagyon rosszul éli meg, hogy az emberek pusztán külseje alapján télik meg, és nem közelednek felé.

Fájdalmas csók

A modellnek még nehezen megy a színészkedés, mint elmondta a forgatás kezdetén rettentő merev volt, és csak a felvételek alatt tudta magát beleélni a szerepébe. Nehezen mentek neki a csókjelenet is, mert teste azonnal jelzett, hogy idegen férfiról van szó, ezért Görög Zita minden csók után rosszul lett, és bedagadt a torka. A filmben Görög alakítása egyébként semmivel sem marad el az úgynevezett hivatásos színészek alakításától, bár lehet, hogy ez nem jelent jót.

Angyalka

Mint kiderült, a párkapcsolatokban a modell maga az angyal, visszahúzódó, figyelmes és legfőképpen nem törekszik a másik megváltoztatására, legalábbis saját bevallása szerint. Görög Zita a lapnak elmondta, hogy az elvárások rosszak, és legfőbb dolog az őszinteség. Mindemellett nem szívesen beszél a magánéletéről.

Görög Zita állítólag már két éve folytat titkos viszonyt Seres Attilával, azaz a Story magazin szavaival élve "őrlődik". A nagy lebukásról, a közös éttermi vacsiról a Velvet is beszámolt, ám azonnal lehetőséget is biztosított Görög Zitának, hogy tisztázza magát. A modell élt is ezzel a lehetőséggel, és közölte, hogy az égvilágon semmi köze a koreográfushoz, és különben is soha nem kezdene ki egy nős férfival. Seres Attila azóta elvált, és odaköltözött Görög Zitához. A modell a Storynak csak annyit mondott, hogy nagyon boldog.