A 'Hagyd meg nekem a dalt' című szerzemény még azelőtt sláger lett, hogy megjelent volna Gáspár Laci első lemeze. A bemutató alkalmából az énekes arról beszél lapunknak, hogyan jutott el a gyarmati bútorgyárból a kiadókig másfél év leforgása alatt.
Jósálom

Tekintse meg képeinket!
"Néhány éve azt álmodtam, hogy sétálok az utcán, és egy lemezbolt kirakatában látom a saját lemezemet. A borítóján egész alakos fotó volt rólam. Fekete ruhában álltam egy fehér háttér előtt. Nem tudtam megvenni a lemezt, mert nem volt pénzem rá" - meséli Gáspár Laci a sajtótájékoztatón, miközben kezében első lemezét tartja. A hanghordozó szakasztott olyan, mint az álomlemez.

Gáspár Laci lapunknak elmondta, azelőtt és azután sem volt soha jósálma. Egy időben zenei karrierjéről is lemondott. Életét úgy képzelte, hogy reggelenként blokkol a bútorgyárban, esténként a tévé előtt vacsorázik.

"Nem biztattak azzal, hogy érdemes énekelnem. Dühömben kidobáltam minden lemezt, amelyiken énektéma volt. A spórolt pénzemen vettem egy basszusgitárt, és magamtól tanultam meg játszani rajta" - meséli tovább a történetet Laci, aki akkor legfeljebb abban reménykedett, hogy egyszer majd egy zenekar basszistája lesz.

Aztán mégis

Ez a gondolat azonban nem vigasztalta a nógrádi énekest, aki egyre csalódottabban blokkolt reggelenként. Kérdésünkre elmondta, minden apróságba belekapaszkodott, amitől bármilyen sikert remélt.

"Mindig is szerettem a nevemet. Jó érzés volt, ha leírhattam, pedig sokan azt mondták, a Laci buta név. Azt válaszoltam, hogy zenei karrierhez ez jó név. Egyszerű és érdekes" - mondta az Év férfihangjának kikiáltott énekes. A másik "apróság" az volt, hogy beadta a jelentkezését a Megasztárba, amelynek címét a legkevésbé sem találta szimpatikusnak. Arról pedig sejtése sem volt, hogy az angol slágerlisták élén állók közt néhányan ennek a műsornak a szigetországi szériáiból indultak.

Másfél éve kezdődött

"Nem sokkal azelőtt született meg a kislányom, hogy jelentkeztem volna a műsorba. Amikor az első válogatásra vártam több száz emberrel együtt a folyosón, nem hittem volna, hogy életem nagyot változik hamarosan."

A tehetségkutató műsor minden egyes fordulója - Laci szerint - újrakezdés volt.

"Nem töltött el önbizalommal, ha előzőleg jól teljesítettem. Úgy éreztem, minden alkalommal bizonyítanom kell. Amikor pedig a zsűri úgy döntött, a nézők szavazhatnak arról, bejuthatok-e a döntőbe, elhatároztam, ezúttal végleg abbahagyom" - jelentette ki az énekes, akit végül Schmidt Barbi győzött meg, érdemes folytatni.

Szabad kéz

Klikk a képre!!
A műsor vége után az EMI kiadó szabad kezet adott Lacinak a lemez elkészítésében. Az énekes választotta ki a dalokat, a hangszerelő zenészeket, társszerzőket, a közreműködő énekeseket is. A nyári Megasztár-turné alatt szabadidejében a stúdióban dolgozott az énekes, akit George Michael-hez hasonlítanak a legtöbben.

"Minden úgy történt, ahogy megálmodtam. Az elmúlt másfél év úgy elrepült, mintha csak egy hónap lett volna, és én nem győztem kapkodni a fejem, annyi minden történt. Egy biztos receptem van arra, hogy ne szálljak el a sikertől: egyszerűen bele sem gondolok, honnan indultam, és hol tartok" - zárta a beszélgetést Laci.