A vasárnap elhunyt Jade Goody személye eddig is megosztotta az embereket, a halála után viszont egészen morbiddá vált az utolsó napjait nyilvánosan megélő egykori reality szereplő körüli gyűlölet- és imádathullám. A Facebookon sokan örömmel fogadták a halálhírét, néhány fórumon a kopaszságán viccelődnek, miközben Gordon Brown a rák elleni harc arcaként szeretné felhasználni Goodyt, akinek az angol Big Brother is emléket állít majd a legújabb szériájával.

Már életében elkezdett internetes hírességgé válni Jade Goody, de az igazán morbid áttörés a vasárnapi halála után következett be. Ekkor indultak útjukra azok a képek a Facebook közösségi oldalról, amin az látható, éppen hányan örülnek annak a hírnek, hogy Jade Goody meghalt.

A Facebookon

Jade Goody halálhíre a Facebookon

A cikk írásakor úgy nyolcszázan fogadták örömmel a halálhírt, amihez több mint nyolcezer komment érkezett. A hozzászólásokban heves vita alakult ki arról, hogy Jade Goody undorító volt-e, hogy eladta a saját haldoklását, vagy éppen kifejezetten leleményes, mert így össze tudott szedni egy csomó pénzt, hogy a hátrahagyott családtagjait támogassa. A kommentekben kialakult vitát néha megzavarja egy-egy ízetlen beszólás, mint például az Óz a nagy varázslóból származó idézet kicsit eltorzítva: „Ding dong the bitch is dead” (Ding-dong meghalt a kurva).

A közösségi oldalon jelenleg 51 Jade Goodyval foglalkozó oldal van, a legnagyobb rajongói tábornak több mint háromszázezer tagja van. Nagyjából háromszor annyi, mint amennyi magyar használója van a Facebooknak. A R.I.P. Jade Goody csoportban meg több mint négyszázezren vannak, és több mint tizennégyezer üzenetben búcsúztak el a valóságshow szereplőtől. Több olyan csoport is van, ami a halálhírt pozitívumként fogadta, a Meghalt Jade Goody. Ünnepeljünk! csoportnak például ezer tagja van.

A YouTube-on

A morbid viccelődésnek két nagy kategóriája van. A YouTube-on megtalálható Jade Goody-s vicc-videók, illetve a végstádiumos rákos Goody kopaszságán kárörvendő poénkodások. A Jade Goody-s viccek között ilyenek vannak: „Gyönyörű volt Jade Goody az esküvőjén. Egy kilógó tincse sem volt” vagy "Szóval, ja, megvettem a Jade Goody naptárat. Kár, hogy csak márciusig van".

A YouTube-on persze megtaláljuk a szokásos emlékvideókat is, a Jade Goody lejátszási listán meg 93 videót nézhetünk meg, amin keresztül Goody szinte minden tévés szereplését megismerhetjük.

Kegyeletsértés mindenhol

Jade Goody minden szinten elárasztotta az internetet. Például a Yahoo kérdés-válasz oldalán is számos Jade Goodyval foglalkozó kérdést találunk, azt is, hogy mennyit kell várni ahhoz, hogy nevetni lehessen a Jade Goody-s vicceken.

Az igazán morbid és kegyeletsértő tartalmakat persze nem szeretnénk reklámozni. Ilyesmi és ennél lényegesen durvább képeket lehet találni.

A kopaszság és a viccek mellett visszatérő, mondhatni állandó jelző Jade Goody halálával kapcsolatban, hogy anyák napján halt meg. Az igazán kemény helyeken a halál dátuma mellé zárójelben odaírják: "Boldog anyák napját!". De találkoztunk az ismert hitelkártya-reklám Jade Goody verziójával is: "Anyák napi képeslap: 4 font, Anyák napi ajándék: 20 font, Jade Goody anyák napján hal meg: felbecsülhetetlen".

A kegyeletsértő poénok elszaporodásában semmi igazán különleges nincs, miután Jade Goody azzal, hogy a nyilvánosság előtt halt meg, igazán magas labdát dobott fel minden ilyen viccnek. Viszont a kétes internetes népszerűség mellett Jade Goodyt a halála után a brit kormányzat és a Big Brother is megtalálta magának.

Reklámarc lett

Gordon Brown miniszterelnök Goody halála után elmondta, hogy mennyire fontosnak tartja a nő szerepét a méhnyakrák ellen folytatott harcban. Goody népszerűségének köszönhetően sokkal könnyebb a rák veszélyeire felhívni az emberek figyelmét, mert a mindennapi beszélgetések része a téma. A különféle rákmegelőzéssel foglalkozó szervezetek azt tapasztalták, hogy Jade Goody hatására sokkal többen mennek megvizsgáltatni magukat.

Gyászolják

A brit Big Brother következő, jubileumi tízéves szériáját Jade Goodynak ajánlják majd a készítők, egyrészt azért, mert Goody a Big Brotherben tűnt fel, másrészt azzal, hogy végig közvetíttette a halálát, az egykori szereplő egy személyben mutatta meg, hogy miről szól az egész Big Brother.

Alig néhány nappal a halála után a Jade Goody relikviák ára is szépen elkezdett emelkedni, és az eBay-en már most is egy rakás ilyan terméket találunk. Jelenleg a legdrágább egy Jade Goody rendszám (J600DYY), amit jelenleg 8001 fontért (kb. 2,5 millió forint) lehet levásárolni egy Audi A4-ről. A rendszámtábla tulajdonosa a befolyó összeg felét Goody gyerekeinek tervezi adni. Más aukciós termékeket, mint Jade Goody dedikált önéletrajzát, szintén jótékonysági céllal értékesítenének, a végső összeg egészét vagy bizonyos részét a rákkutatással foglalkozó alapítványoknak, vagy különböző segélyszervezeteknek felajánlva.