Geszti Péterrel való szakítása után hamarjában férjhez ment Gregor Bernadett. Választottja ezúttal nem egy médiaszemélyiség, hanem egy spirituális tanok iránt érdeklődő táltos.
Gregor Bernadett ismét férjhez ment, írta mai címlapján a Blikk. A 32 éves színésznőnek ez a harmadik házassága, és ezúttal teljesen titokban, nagyobb ceremónia nélkül kelt egybe legújabb választottjával, az 51 éves Somogyi Istvánnal. Gregor Bernadett nem nyilatkozott a Blikknek, édesapja Gregor József azonban elmondta, vele is csak mellékesen közölte a lánya, hogy pénteken, két színházi próba között férjhez ment. Gregor József azt mondta, már régen nem szól bele lánya magánéletében, de nem tartja elfogadhatónak, amit csinál.

Három férj

Gregor új férje egyébként nem tartozik a közismert emberek közé, és így meglehetősen kilóg a színésznő előző hódolói közül. Somogyi István régebben alternatív színházakban rendezett, ma azonban a Budai Táltos Szellemi Közösség tagja, és sámánként tevékenykedik. Somogyi a Blikknek nem tagadta Gregor Bernadettel való kapcsolatát, magánéletéről azonban nem kívánt bővebben nyilatkozni. Mint mondta, Gregor Bernadett mostanában sokat szenved a médiától. A színésznő első házasságát egy nőgyógyásszal kötötte, majd négy évet élt második férjével, Gát Györggyel.

Gesztivel vége

Gregor Bernadett az elmúlt évek során számos ismert férfival került közelebbi kapcsolatba: romantikus szálak fűzték a néhai Zámbó Jimmyhez, később Erdélyi László zenészhez és Gát György producerhez is. Legnagyobb visszhangot talán Geszti Péterrel való kapcsolata kapott, ez jelentette ugyanis a Gryllus-Geszti házasság végét. Geszti és Gregor azóta már szakított, és mint a Velvet tegnap megírta, Geszti Péter újabban Nagy Kriszta képzőművésszel került közelebbi kapcsolatba. Bár Geszti semmit nem árult el magánéletéről, Nagy Tereskova Kriszta azonban a Velvetnek kijelentette: hozzámegy Geszti Péterhez.