horoszkóp

Geszti és Gregor hallgat a szakításról

2004.04.28. 11:12
Fél év együttlét után szakított Geszti Péter és Gregor Bernadett, írja a Blikk szerdai száma. Geszti Péter a Velvet érdeklődésére úgy fogalmazott, az újságoknak nincs köze a magánéletéhez. Gregor Bernadett válasza még ennél is rövidebb volt: a kérdés hallatán letette a telefont.

Privát szféra

Geszti Péter kérdésünkre nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a bulvárlap információja helytálló-e, csupán ennyit közölt: "Nagyon köszönöm az érdeklődésüket, de most is ugyanazt tudom mondani, mint amit eddig. Mégpedig, hogy egyik újságnak sincs semmi köze a magánéletemhez. Én az újságot nem tájékoztattam erről sem akkor, amikor a fotók megjelentek, sem pedig most." Tehát a Blikk információi nem Gesztitől származnak.

Gregor Bernadett nem élt a lehetőséggel, hogy megerősítse vagy esetleg ellentmondjon a megjelent híreknek, és hívásunkat rövid úton hárította.

Lebukás

Nagy botrányt kavart tavaly novemberben a Blikk lesifotósa által készített képek leközlése. A fotók az R-Go-koncerten készültek, és rajtuk a reklámszakember és a színésznő tánc közben csókolóznak. Az eset után a bulvárlapok a Geszti-Gryllus-Gregor szerelmi háromszögről cikkeztek, illetve Grylus Dorka és Geszti Péter házasságát temették.

Észlelés

A Velvet újságírója utoljára március végén látta együtt Geszti Pétert és Gregor Bernadettet: a reklámszakember a Moulin Rouge-ban rendezett Dívák Éjszakáján hallgatta meg, hogyan énekel a színésznő. Két hete azonban már Gregor nélkül látta Gesztit egy olvasónk a Bed diszkó Buddha Bár partiján, ahol a VIP részlegben múlatta az időt.

Gregor Bernadett korábbi kapcsolatai között szerepel Zámbó Jimmy néhai popsztár, Gát György producer, Vermes János üzletember és Fischl András mágus.