horoszkóp

'Vásár után okos a paraszt'

2004.04.23. 15:39
Gundel Takács Gábor nem akarja tudni, mi van a táskában, melyre Áll az alku! című műsorában alkusznak. A készítők változtatnak a szabályokon, mivel a magyar játékosok óvatosak: négymillió felett nem kockáztatnak.
"Az első három adás nézettségével elégedettek vagyunk, főleg a harmadik teljesített szépen: a kezdeti 7-800 ezer után adás végére már kétmillióan nézték." - mesélt új műsora fogadtatásáról a műsorvezető, Gundel Takács Gábor. "Úgy tűnik, az emberek szeretik, mert lehet rajta izgulni, és lehet benne okosnak is lenni. Utólag meg főleg: jól meg lehet beszélni, mikor kellett volna kiszállni, mit kellett volna választani. De hát ahogy a szólás is tartja, "vásár után okos a paraszt", ez nálunk is maximálisan érvényesül.

Tekintse meg képeinket!
Az eddigi adások alapján már sikerült levonni fontos tanulságokat, és a jövőben igyekszenek még izgalmasabbá tenni a játékot. "Hiába az ötvenmilliós főnyeremény, a magyar versenyzők 4-5 milliónál már nem nagyon mernek tovább kockáztatni: inkább biztosra mennek, és elviszik a tárgynyereményt. Most próbálunk kicsit módosítani az arányokon, mert szeretnénk valódi választási lehetőséget kínálni a játékosoknak."

Boldog tudatlanság

Gundel Takács Gábor civilben is nagy élvezettel alkudozik: külföldi utazásaik során sakkpartihoz hasonlítja, ahogy az arab bazárokban az árusokkal összecsapnak egy-egy szép darab felett. Ez azonban nem hasonlítható a játékban betöltött szerepéhez: "itt nem vagyok érdekelt az alku végkimenetelében, nem is tudom, hogy mit rejt egy-egy táska. Megkérdezték, szeretném-e tudni, de határozottan nemet mondtam - egészen más volna a szituáció, nem biztos, hogy annyira pártatlanul tudnám nézni a játékot, mint ebben a helyzetben."

Kettős szerepben

Az elmúlt időszakban jó pár esetben előfordult, hogy kereskedelmi tévécsatornák híres-hírhedt arcai a konkurrenciánál próbáltak szerencsét. Ezért is kérdeztük meg a műsorvezetőt, hogyan láthatjuk őt a TV2 és a Sport1 csatorna műsoraiban is? "Régebben a csatornák még exkluzív szerződést kötöttek velünk, mostanában inkább az jellemző, hogy műsorra szerződnek, ráadásul a kis, tematikus csatornákkal szemben kevésbé szigorúak a nagyobb adók." - árulta el a sport- és vetélkedőműsorok kettős személyisége. Mindazonáltal szerencsésnek érzi magát, amiért mindkét műfaj megmaradhatott az életében, mert mindkettőt nagyon szereti csinálni.

Munka után sportos pihenés

Klikk képre!
Sportriporterhez méltóan maga is sportol: régen kézilabdázott, most már inkább teniszezik és fallabdázni jár a feleségével. Családjuk többi tagja is szereti a testmozgást, két fia focizni jár, kislányuk pedig kosarazik. Most, hogy gyerekei egyre nagyobbak (fiai 10 és 6 évesek, lánya 8), a műsorvezető egyre több közös időtöltést talál velük. "Velük pótlok be olyan dolgokat, amik nekem kimaradtak: felnőtt fejjel, velük együtt tanultam meg korcsolyázni, síelni, a telek most már jórészt ezzel is telnek". Természetesen játszani is szeretnek, a társasjátékok közül a stratégiai játékokat szeretik, és legnagyobb fiával már sakkozni is szokott.

Döntetlen meccs a konyhaasztalon

A Gundel Takács név nem véletlen egybeesés: a műsorvezetőt rokoni szálak fűzik a vendéglős Gundel famíliához. Ennek ellenére azt állítja, nem igazán jeleskedik a konyhaművészetek terén: "Bár szeretnék főzni, de sose tanultam meg rendesen: körülöttem mindenki túl jól főz." Azért van, amiben fontos szerep jut neki is: "Nagyon szeretek kóstolni, és azt nagyon jól is csinálom!"

A konyhában máshogy, de sportriporteri énjét sem feladva érvényesül: "a feleségemmel tartunk néha háziversenyt tatárbifsztek-keverésből, itt nem a gyorsaság a tét, hanem hogy kié lesz finomabb. Múltkor valahogy egyikünké sem sikerült túl jól, de amikor összekevertük őket, a végeredmény egész finom lett, mi pedig kiegyeztünk a döntetlenben."