Győző nem bírta, elsírta magát, mikor kiderült ők lettek a kiesők. Több is veszett Mohácsnál.

A Szombat Esti Láz nagy csinnadrattával indult, az utolsó pillanatig titkolták, hogy műsorvezetője a Kölyökidőből ismert Ördög Nóra lesz, de aztán csak ki kellett derüljön. Az már nagyobb meglepetést okozott, hogy a nyolc párból elsőként Szabó Győző esett ki, aki pedig saját elmondása szerint mindent megtett, hogy bebizonyítsa jó táncos.

Mindent megtett

A Blikknek hétfőre ez jutott címlapsztorinak, ebből is látszik, hogy nem sok minden történt a hétvégén. A napilap elmondása szerint furcsa, hogy pont a színész esett ki, hiszen ő izgult a legkevésbé, bár közvetlen a fellépés előtt azért már átragasztották rá is az idegességet.

Hiába tett meg mindent a pár, a zsűri a sárgaföldig tiporta őket, majd a nézők kegyeire se számíthattak, így ők lettek az új show első kiesői. Szabó partnere Pap Veronika már az eredmény kihirdetésekor elpityeredett a színpadon, Győző pedig tartotta magát egész a színfalakig, ott aztán ő is elmorzsolt néhány könnycseppet.

C'est la vie

Szabó a napilapnak elmondta, nem érti mi történhetett, mivel ő úgy érezte minden rendben volt a produkcióval. Véleménye szerint a műsor nézői nem szerethetik különösebben a színészeket, hiszen Kulka Jánost is kiszavazták, pedig nagyon hetykén rázta a csípőjét.

Ennek ellenére Szabó Győző a többi versenyen is részt fog venni, igaz már csak nézőként, mert nagyon megszerette a táncot. Kislánya ugyan szomorú volt, amiért apja lett az első kieső, de Győző állítja: ez csak egy játék, nem szabad elkeseredni. És mint a Színes Bulvárlapnak elmondta: már azzal is nyert, hogy részt vehetett a műsorban.