A showman a juj.hu-nak beszélt arról, hogy merre tart a kapcsolata feleségével, hogy kinél szeretné, ha maradnának a gyerekek. Szóba került még az új kapcsolata, és a nevével fémjelzett valóságshow jövője is.

Azt már hónapokkal ezelőtt is tudtuk, hogy a házassági válság nem kamu, most pedig az a hír reppent fel, hogy Gáspár Győzőt egy új hölgy társaságában látták. Azzal a nővel, akire feleségét, Beát cserélte. A juj.hu, a Velvet társaságában erről az esetről faggatta Győzőt, de kiderült, komolyabb dologról van szó.

Válnak

A videóból kiderül, hogy Gáspár Győző házassága nagyjából két éve nem működik rendesen, májusban szakított feleségével, és az a terve, hogy a nyár végére normalizálódik a kapcsolatuk, nem jött össze, ezért a közeljövőben beadja a válókeresetet. A válás egyik oka az a túlzott médianyilvánosság, ami a családot övezte éveken át. "Hát szerintem ez a nagy pörgés, ami körülöttünk volt, az így a kapcsolatunkat tönkretette. Én nem csodálkozom, nyolc emberrel éltünk két éven keresztül" - meséli Győző. A nyilvánosság fontosságával a showman tisztában van, mivel ez az elsőszámú bevételi forrása. Ezután tért rá arra, hogy mennyire megfáradt az utóbbi időben, és arra, hogy elszánta magát a komoly lépésre: "Végleg szakítottunk. Én be fogom adni a válópert. Én nem szenvedek tovább." A pénzügyek is szóba kerültek, de Győző szerint most az a legkevésbé fontos, hogy kinek, mennyi jut. Sokkal lényegesebbnek tartja az érzelmi viszonyok tisztázását: "Itt nem a vagyonról van szó, a vagyon a legkevesebb, a vagyont le lehet szarni. Az érzés a legnagyobb vagyon, az érzés, a szeretet, az érzelemvilág, itt az a vagyon, nem az a vagyon, amit kaptunk az RTL-től a show miatt".

Gyerekkérdések

A showman jelenleg egy hétig együtt nyaral gyerekeivel, nagyobbik lánya viszont még nyáron is tanulással tölti az idejét, ezért nem volt most apjával. Kisebbik lánya, Virág viszont elkísérte Győzőt az interjúra. Kisebb meglepetésre Győzike azt mondta, nem kívánja, hogy a gyerekek nála kerüljenek elhelyezésre, mivel nem olyan életet él, és nem úgy rendezkedett be, ami a felelős gyereknevelést lehetővé tenné. Ezért a gyerekek sorsának érdekében azt szeretné, hogy lányai feleségével maradjanak. Ezzel szemben a juj.hu riportere kérdésére, miszerint a helyszínen lévő Virág kivel szeretne maradni, azt a választ kapta, hogy: „Apával”.

Az új kapcsolat

A hírekben szereplő hódmezővásárhelyi Ildikóval elmondása szerint egy koncerten ismerkedett meg a showman, majd az ismeretség barátsággá, később párkapcsolattá alakult: "Voltam Hódmezővásárhelyen fellépni, és ott találkoztunk. Találkoztunk, beszélgettünk, aztán így alakult." A gyerekek egyelőre nem sokat éreznek a dolgokból, bár Gáspár szerint kisebbik lánya még nem is nagyon értené, hogy mi történik otthon.

The show must go on

A beszélgetés során kiderült még az is, hogy a Győzike show, ha a címszereplő tervei szerint folytatódik is majd, érthető okok miatt nem a megszokott mederben fog folyni. Győző elmondta, hogy vagy neki, vagy Beának lesz műsora, együtt biztos nem vállalnak majd szereplést. Rényi Ádám, az RTL Klub sajtófőnöke is azt az álláspontot képviseli, hogy a műsor folytatódni fog, de pontosabb információt erről nem tudtunk meg.