Magyarország miniszterelnöke szerda délután hivatalában fogadta Magyarország topmodelljét, aki egy ételallergiás és cukorbeteg gyerekeket fogadó óvoda létrehozásához kérte Gyurcsány és a kormány segítségét.

Görög Zita barátnőjével, Zatykó Szilviával érkezett a megbeszélésre, akivel közösen hozták létre két évvel ezelőtt a Tündérország Cukorbeteg Alapítványt. #alt# "Néhány percet ránk szánt Gyurcsány Ferenc, így elmondhattuk neki, miért tartjuk fontosnak egy ilyen integrált intézmény létrehozását Magyarországon. Az óvoda segítené a cukorbeteg és táplálékallergiás gyerekeket a társadalomba való beilleszkedésben, hiszen őket mindig megkülönböztetik betegségük miatt" - mondta el a Velvetnek Görög Zita. Mint mondta, a miniszterelnök azt ígérte, megvizsgálja a kérdést, és egy hónap múlva válaszol az alapítvány kérésére.

Fogy az idő

Az idő ugyancsak szorító tényező, az alapítvány, melynek a modellből lett színésznő a szóvivője ugyanis még idén tavasszal szeretné megnyitni az óvodát. A május 15-i beiratkozási határidőig pedig nemcsak a megfelelő helységet kell megtalálni, hanem az első év működési költségeire is össze kell gyűjteni - szponzoroktól, adományokból - a pénzt.

Az alapítvány kurátorai a héten több budapesti önkormányzatnál is jártak, használaton kívüli, lehetőleg zöldövezeti óvodát keresve. Tárgyaltak a XI., XII., II., XIII. és XVIII. kerület polgármesterével illetve alpolgármesterével is a héten. Mint Görög Zita elmondta, voltak elhalt próbálkozások, de egy-két potenciális lehetőségre is rábukkantak.

Egészségeseket is várnak

Az integrált óvodába nemcsak cukorbeteg és ételallergiás gyermekek járhatnak majd, egészséges társaikat is várja az intézmény. A szakképzett óvónők mellett két ápolónő is vigyáz a kicsikre. A tervek szerint három tízfős csoportot indítanak, mondta el kérdésünkre Görög Zita. A szakmai koncepciót a Heim Pál Gyermekkórház professzora, dr. Blaszniczky László készíti el, aki korábban is foglalkozott már az integrált óvodák kialakításának kérdésével.

Két és félezer cukorbeteg gyermek
Hazánkban ma két és félezer 15 év alatti cukorbeteget tartanak nyilván. Nekik a jó életkilátások érdekében számos szabályt szükséges következetesen betartaniuk. Ez a gondtalan gyermekkort esetükben megnehezíti, hiszen fegyelmezetten, önmagukat állandóan ellenőrizve kell élniük. Gondoljunk a napi kétszeri - sőt akár ötszöri - inzulininjekcióra, vagy a kezelés legfájdalmasabb részére, a rendszeres vércukor-ellenőrzésekre. A cukorbeteg gyereknek ügyelnie kell arra, hogy az inzulint az előírt gyakorisággal kapja, hogy meghatározott időben meghatározott mennyiségű és szénhidráttartalmú ételt fogyasszon. Nem ihat cukros üdítő italt, édességet csak korlátozott mennyiségben ehet. Még arra is figyelnie kell, mennyit mozog. Mindig magánál kell hordania szőlőcukrot vagy kockacukrot, hogy a vércukorszint csökkenését érezve, ezekből a megfelelő mennyiség elfogyasztásával megelőzhesse a hipoglikémiát. Mindez azt az érzetet keltheti a diabéteszes gyermekben, hogy ő sokkal hátrányosabb helyzetben él a nem cukorbeteg társainál.

Forrás: Diabétesz On-line