A rövid videóból megtudjuk, mit gondol Magyarország Casanovája a Velvetről, a mindig éber feljelentőkről, és Hajdú még az oldalunkat is olvasgatja egy kicsit.

"Feljelentő? Hajdú Péter egész végig telefonált?" - dörren meg Hajdú Péter hangja azon a forgatáson, ahol a juj.hu is megjelent a Danubius stúdiójában. A kissé morcos kezdés után Hajdú Péter felolvas egy vele foglalkozó feljelentőt. Ezt:

"Hétfő délután 4 óra körül a Campona bevásárlóközpontban láttam Hajdú Pétert. Sztárunk éppen egy nagy telefonbeszélgetésben lehetett, mert a telója a fülén lógótt és közben nagyon magyarázott. A telefonálást még akkor sem hagyta abba, amikor betért az egyik drogériába" - figyelte meg Campi.

"Hol az anyádba? Ez a feljelentő annyira felháborító, nem? Mondjuk szeretem a Velvetet" - folytatja Hajdú a morcos felütés után egy fokkal békülékenyebb hangnemben, bár törzsfeljelentőink biztosan nem örülnek az ilyen mondatoknak.

A videóban Hajdú gyorsan túlteszi magát, hogy éber feljelentőink egyik kedvelt célpontja. A szó arra terelődik, hogy Hajdú kinek a kedvéért, és mennyire vetkőzött le a stúdióban.

Azóta kaptunk frissebb feljelentőt, amit ezúton is szeretettel küldünk Hajdú Péternek:

Hajdú Péter kiállt a forgalomból

"A "hajdúpéteres" feljelentésekhez csatlakozom, amikor is informálom a kedves olvasót, hogy fent nevezett médiacsávót ezüst színű gépjárművével láttam vasárnap délelőtt 10:45-kor a Szilágyi Erzsébet fasorban, a forgalomból kiállva. Ült a kocsijában, és megvárta, míg egy speciális szerkezet elteszi az autója tetejét a csomagtartóba" - informálta a jónépet Admiral.