Az egyik bulvárlap szerint a showman önálló műsora miatt kiszáll a Heti Hetesből. Hajós András a Velveten keresztül üzeni: a hír nem igaz, a témában pedig a továbbiakban nem kíván nyilatkozni.

"Hajós András benne lesz a tévében, csak nem a Heti Hetesben. A "Duna-parti dumaparti" vendégszékébe hamarosan más ül majd, Hajós ugyanis teljes erőbedobással saját műsorára akar koncentrálni, így Gálvölgyit, Hernádit, Bajort, Farkasházyt, Jáksót és Verebest - kis túlzással a WC-ből étkező őrültekre cseréli" - írta hétfői számában a Színes Bulvár Lap. "Ez hülyeség!" - jelentette ki érdeklődésünkre Hajós András, aki a Velvettől értesült arról, hogy kilép a Heti Hetesből.

Hajós András
Képek

Meglepetéséből felocsúdva, kérdezés nélkül vázolta fel a félreértés lehetséges okait: "Szombathelyen castingoltunk éppen, amikor a lap egyik munkatársa felhívott. Amikor a Heti Hetesről kérdezett, elmondtam, hogy nem biztos, hogy a jövőben is hetente találkozhatnak velem a nézők, mert nem ragaszkodom ahhoz, hogy mindegyik adásban benne legyek, de egyszer sem mondtam azt, hogy otthagyom a műsort. Ezúton üzenem a bulvársajtónak, még véletlenül se hívjanak fel ezzel kapcsolatban, mert a hír nem igaz, távozásról szó sincs".

"Egyébként pedig nem az én stílusom, hogy újságokban közöljem, hogy valamit nem folytatok tovább" - szögezte le a televíziózás rögös útjait megjárt showman, aki jelenleg új önálló műsora előkészületeivel van elfoglalva. A Benne leszek a tévében stábjával hetek óta járja az országot, hogy a több ezer jelentkezőből kiválasszák a rendhagyó tehetségkutató szereplőit. A castingok a hírek szerint még Hajós Andrásnak is tartogattak meglepetéseket.

Csodabogarak

Hajós azonban ismét meglepett bennünket rendkívüli promóciós érzékével, amennyiben nem volt hajlandó olyan produkciókról mesélni, melyek be fognak kerülni a műsorba. Annyit azért elárult, hogy számos hastáncosnőt látott, akiknek nincs hasuk és nem tudnak táncolni. "Egyetlen igazi hastáncosnőt láttunk, aki lenyűgözött mindannyiunkat, ő viszont 13 éves volt, így nem fogjuk bemutatni. Pedig zseniálisan csinálta, és hasa is volt"- lebbentette fel a fátylat a leendő műsorvezető. További érdeklődésünkre megtudhattuk, hogy elítéli azokat a szülőket, akik kislányukat szexuális tartalmú mozdulatok bemutatására ösztökélik.

Hajós András
Képek

Szintén osztatlan tetszést aratott az a fiatalember is, aki rézdrótból hajtogat autókat, és egy fát. "Saját elmondása szerint használt tévékészülékek szétszerelése volt korábban a hobbija, e tevékenysége során találkozott először azzal a problémával, hogy mit kezdjen a megmaradt drótokkal. Az autókban motor is van meg világít a lámpájuk, sőt az egyiknek még a benzintankját is ki lehet nyitni egy piciny pöcökkel" - mesélte Hajós, hallhatóan lelkesen. A többnapos munkával elkészített, és állítólag valóban zseniális drótautók atyja nem tudja tevékenységét kétperces mutatványba sűríteni, azok elpusztítására pedig nem hajlik. Pedig ez Hajós András ötlete volt.

Miegymás

Az új feladatok ellenére a showman együttesét, az Emil.Rulez!-t sem hanyagolja el, szabadidejében új albumot gyárt zenésztársaival, akikkel nemrég vehettek át aranylemezt a zenekar három évvel ezelőtt megjelent Zazie az ágyban című korongért. Az új album egyébként várhatóan február végén jelenik, de csak a véletlennek tudjuk be, hogy Hajós szinte ezzel egy időben debütál majd az RTL Klubon önálló műsorával.

Híresember-lét

Ami a magánéletet illeti, Hajós András meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. "Ha elvégeztem a feladataimat, akkor kezdődik a magánéletem" - mondta, amikor a Velvet arról kérdezte, ennyi munka mellett mikor jut ideje a családra."Már sokféle állást betöltöttem, és szerintem ez a munka semmivel sem bonyolultabb és nehezebb, mint az eddigiek. Nincs kevesebb időm, mint másoknak, csak kiszámíthatatlanabb" - tette hozzá. Megtudhattuk tőle továbbá, hogy egy televíziós személyiség mindig az, tehát a taxiban is sokat telefonál, valamint mindig gondolkozik valamin.