Halle Berry ezer dollár (kb. 180.000 forint) értékben vásárolt babaruhát, bár a hírek szerint még nem terhes. A színésznő állítólag egy órán keresztül nézelődött egy trendi Los Angeles-i bababutikban, majd vásárolt egy jó néhány darabból álló kislány-kollekciót. Halle (40) egy rózsaszín rugdalózóval, egy kenguruval, egy Swarovski kristállyal borított cumival és még számos aranyos ruhácskával hagyta el az exkluzív üzletet.
Az Oscar-díjas sztár sosem csinált titkot belőle, hogy nagyon szeretne gyereket, mostanában is azzal került a lapok címlapjára, hogy az idei év végéig mindenképpen teherbe fog esni. "Gyerekvállalás a most következő nagy tervem. Mindenképpen szeretnék még az idén teherbe esni. Az én koromban ez természetes" - mesélte a színésznő a FemaleFirst-nek. Halle azt is bizonygatta, hogy ő és párja, Gabriel, készen állnak az örökbefogadásra is, ha a teherbe esés nem sikerült természetes úton.
A színésznő már egyszer régebben megfogadta, hogy teherbe esik, mielőtt betöltené a negyvenedik évét. "Ha éppen nem lesz komoly kapcsolatom, akkor majd meg kérdezem azt, akivel éppen akkor randizom, hogy nem akar-e véletlenül gyereket" - mondta akkor Oprah Winfrey talkshowjában.