A színész december közepén utazik Belgiumba egy háborús megemlékezési ünnepségre. Bastogne-ban tárt karokkal várják, csak épp azt nem tudják, hol fog aludni: az utolsó szállodai szoba júliusban kelt el.
Tom Hanks december közepén érkezik a Belgiumban lévő Bastogne-ba, ahol a második világháború egyik utolsó csatájának alkalmából rendezett megemlékezésen venne részt. Hatvan évvel ezelőtt több mint 80 ezer amerikai katona vesztette életét, sebesült meg vagy tűnt el ebben az összecsapásban, amelyben Hitler utoljára próbálta megállítani a szövetséges csapatokat. Most azonban más okból van válsághelyzet a környéken: úgy tűnik, hogy az ünnepi eseményeknek helytadó Bastogne városában már nincs szabad szoba, így könnyen előfordulhat, hogy a világsztárnak nem lesz hol aludnia.

Önként jelentkezőket várnak

A szervezők újsághirdetésekben és rádióreklámokban kérték a bastogne-iak segítségét a színész elszállásolához. Hanks december 15. és 19. közt tartózkodik majd a városban, de erre az időpontra már sem ott, sem a környékbeli szállodákban nem tudtak szabad szobát találni neki. "Az utolsó szobákat még júliusban lefoglalták, így amikor Hanks múlt héten bejelentkezett, körbe kellett telefonáljuk a várost, hogy megpróbáljunk szállást szerezni neki. Most úgy tűnik, talán találtunk neki egy kibérelhető házat" - mondta el a helyi turistairoda vezetője, Emilie Louvignie a De Morgen című belga napilapnak. Az irodavezető azt mondja, azóta folyamatosan hívják őket a helyiek, akik mind fel akarják ajánlani a színésznek otthonukat.

Otthon van a témában

Az ardenneki offenzíva évfordulójára rendezett eseménysorozat többezres tömeget vonzott Bastogne-ba. Részt vesz az ünnepségeken 80 amerikai veterán is, mellettük pedig II. Albert belga király és a szomszédos Luxemburg főhercege is. Hanks a Ryan közlegény megmentése után egy tízrészes tévésorozatot is forgatott Steven Spielberggel közösen Bajtársak címmel a második világháborús ardenneki harcokról. A sorozat egy valós eseményeken alapuló regényből, Stephen Ambrose azonos című könyvéből készült, ami egy létező egységről, a 101-es légikülönítményről szól, amelynek 8 túlélője Hankssel együtt utazik a megemlékezésre.