Egy világot megrázó kataklizma vagy a mérgezett arcú politikus választási sikere semmi ahhoz képest, amit akkor érzünk, amikor egy különleges, kegyelmi pillanatban, 2004. december 28-án 20 óra 16 perckor Som Piramis Lajost pillantjuk meg a budapesti 6-os villamosviszonylaton, az Oktogon fedőnevű megállóban, írja sokkos állapotba került olvasónk.

Az egykor volt popidol kor- és viseletpercepciójának horizontját a hatvanas-hetvenes évek pokol angyalait idéző fekete bőrtoalett tölti ki, a legtöbb obligát kellékkel: ferdén átlós, csillogó alumínium cipzár kacsint ránk a jakóról, mindenhonnan hosszú rojtok csaponganak a nyolc égtáj felé, nohdacu keménytalpú kovbojcsizma dübörög a magyar aszfalton. (Amerikai hátizászló - szerencsénkre - nincs, az ma már neki sem pécé.)

A kezek ujjain gyűrűk feszülnek ipari mennyiségben, egyen akár több is, a fülön apró kereszt és parányi vitorláshajó illegeti magát, átvéve a haladó jármű dülöngélő ritmusát. A fejet borító fekete kalap sikoltó stílustörés. Az összhatást egy kézben szorongatott alacsony tűrőképességű, oldskol Kleider Bauer nejlonszatyor pezsdíti. Röviddel később, 20 óra 23 perckor, a Margit híd budai hídfőjénél elhagyja a fedélzetet. Névtelenséget kérő feljelentőnk úgy érzi, hogy aznapra ennyi bőven elég.