Feljelentőnk pénteken este a hazai mulatós műfaj fekete gyöngyszemét, Fekete Pákót figyelte meg diszkréten. A "Medzs a gozos" című dal előadója stílusosan a Keleti pályaudvaron tűnt fel, amint két feltűnően csinos szőkeséggel karöltve sietett a Baross téri kijárathoz. Az énekes nevéhez illő fekete kabátot és nadrágot viselt, a lányok pedig fehér illetve rózsaszín dzsekit. Az ifjú hölgyeket szemtanúnk szerint láthatóan nem zavarta, hogy osztozkodniuk kell a művész úr kegyein, sőt, kifejezetten büszkék voltak arra, hogy az önmagát legférfiasabbnak tartó lakodalmas sztár oldalán vonulhatnak. Azt ugyan megfigyelőnk nem tudta kideríteni, hogy milyen célból volt a triumviátus pénteken a pályaudvaron - de mivel egyiküknél sem látott csomagot, arra következtetett, talán valakit kikísértek -, de a Velvet szerint elképzelhető, hogy a énekest pusztán a gőzösök iránti szakmai érdeklődés vezette.