Nike Dance Hip Hop elnevezéssel promóciós célú tánckurzus indult Béres Alexandra edzőtermében, ahol a Velvet két prominens személyisége inkognitóban képviseltette magát az érdeklődők tömegében, ahogyan a Fresh zenekar két tagja is. Kollégáink elsőként annak voltak fültanúi, hogy Fresh Wiki a töltött káposztához fűződő élményeit ecseteli nagy átéléssel a női öltözőben Fresh Andi énekestársnőjének, majd az eseményhez illően hiteles hip hop ruházatban mindketten az első sorban foglalnak helyet maguknak a teremben néhány gyerekkorú társukkal együtt. A bemelegítésnél első percében egyre távolabb kerülnek a tánckoreográfiát bemutató edzőktől, majd végül a hátsó step-padok emelvényéig hagyják magukat sodorni. Fresh Wiki az óra harmadik percében feladja a tánckurzushoz fűződő reményeit, a negyedik percben Fresh Andi is, így együtt távoznak a hátsó ajtón át az ötödik percben.