Örömmel olvastam január 31-én megjelent Újbuda című hetilapban, hogy Cseh Tamás Pro Cultura díjat kapott. Ha nem is a díjhoz, de a művész úrhoz mindenképp kapcsolódik az alábbi, életem egy rövid - tán tanulságos - epizódja, melyet most Ön/Önök elé tárok - kezdi Feljelentőnk történetét, melyet drámai fordulatokkal dúsított színdarab formájában látott jónak megosztani velünk. A forma és formátum felett érzett első döbbenetünket leküzdve úgy gondoltuk, utánajárunk, mi ihlette őt erre a gigászi tettre, és utánajártunk a történetnek. Úgy gondoltuk, a teljes élmény átéléséhez szükséges lehet az eredeti színdarab ismeretére is, ezért az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a kulturális utalásokkal, pontos kronológiai, diszkográfiai sőt filmográfiai adatokkal színesített színművet - ezek után döntsék el Önök, kinek lehet igaza.

Hamis Szellem, avagy a siker kesernyés íze ...

Azzal kezdeném, hogy mind a magán-, mind pedig a céges életünk egy elég tetemes idejét felölelő része abban a lakásban zajlik, melynek felső szomszédjában Cseh Tamást és nem sok tagú családját tisztelhetjük.
A mi és az Ő létük nem egy ritmusban halad, a két életvitel merőben különböző fonálba kapaszkodik. De nagyon.
Na, de hogy miként alakul ki a szomszédi iszony - ez következik most.

Sűrűn - nyugodtan mondhatom, hogy naponta - hallani, főként este 9-től általában éjfélig, fél 1-ig trampli módon való közlekedést, emberi lábsarkak felújított parkettához való, elefántdübörgéshez hasonlító vagdosását. A fenti lakásból eredeteztethető hangélményt fokozza az a rendszeres "átrendezés", melyek főként szekrények, székek ide-oda helyezését foglalja magába, megspékelve egy-egy nehéz tárgy padlóra zuhanásával.

Sok esetben az elviselhetőség határán ingadozó hangélményeket nap közbeni esetleges találkozásunkkor több esetben is jeleztem az Év Lemezével (1988) elismert szomszédomnak, aki akkor készségesnek mutatkozott a helyzet orvoslásában. Egy dolgot nem értett: miként lehet az, hogy mi székek húzogatását halljuk, mikor csak egy tonettszékük van a lakásban - ekkor szelíden rámosolyogtam.

A Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével kitüntetett (1992) személy külön kérte, hogy ha hallom este a dübörgő zajokat, akkor menjek már fel, hátha akkor rájövünk együtt (!!!), honnan származnak. Mindezt úgy, hogy én vázoltam a hangok eredetét, kvázi rájöttem, hiszen nem volt nehéz.
Ez külön érdekes vonulata a problémának, hogy valaki nem tudja önmaga beazonosítani a lakásában történő eseményeket. Szomszédom - mint aztán később kiderült - nagyon is tudta, hogy mikről beszélek de ezekről tudomást sem vett.

Újabb, már-már beteges kisebbségi érzésben szenvedő jellemet feltételező fejlemények megjelenésével kellett szembesülnöm, melyből a rosszindulatú, egoista, sikerektől megrészegült ember körvonala rajzolódott ki.

Történt, hogy Liszt Ferenc díjas (1993) előadóművészünk új "valamivel" (tán egy bútor) gazdagott, melyet nem átallott 21 és 23 óra után összeszerelni. Ezen munkálatok - mint tudjuk - már szerszámok súlyos bevetését is igényli. Pergett is a kalapács, reppent a forgács és emberünk kézügyességének köszönhetően el is készült a mű.

No de ami elszakította a cérnát, az az a legutolsó padlóra zuhanás fentről jövő döbbenete volt - mely természetesen addig is a dübörgő léptekkel párosult -, amire január 19-én, pénteken éjfél előtt 10 perccel riadtam. Akkor egymenetben feltrappoltam a lépcsőn, becsengettem, és az ajtót nyitó 17 éves Borikát (Cs.T. lánya) csendesen megkértem, hogy egyszer és mindenkorra fejezzék be az éjszakai hangoskodást. Halkan elnézést kért, így tudatva velem, hogy igen, Ő is tudja, hogy "gáz" van.

Azt hittem ezzel be is fejeződnek az éjszakai események és még aránylag gyorsan visszatérhetek aludni. De nem.

Kb. 3 perc után nekiesett egy test az ajtónknak, ezzel egyidőben a testből kilógó kéz rátenyerelt a csengőgombra. A kézhez tartozó test és lélek nem más volt, mint Cseh Tamás Kossuth-díjas (2001) előadóművész, teljes, de megbicsakló terjedelmében. Fekete zakója a lépcsőházi faltól fehér, arca beesett és szintén fehér, szájából bor, pálinka és sör - egyébként külön-külön számomra is kedves italok - vegyes illata áradt. Azaz a fellépésre tajt picsa részegen érkezett.

Az ajtónkat belülről takaró függönyt széthúzva, majd ajtót nyitva már kezdődött is az előadás, több felvonásban, melyben jómagam is részt vettem. (a nézőket a műbe illesztett dramaturgiai elemekkel operáló rendezők nyálcsorgatva élvezték volna az előadást)

I. szín: A MŰ ÉN VAGYOK...

Főhősünk kikérte magának, hogy én felmegyek hozzá és bajom van azzal, hogy Ő éjjelente zörög, dübög .... Monológját - kiváló színészi képességgel (kivárás) - "a kurva anyád, kurva anyád, te szemét gecifajzat, szétverem a pofád" fonémák ismételgetésével kezdte.

II. szín: A FENYEGETÉS...

A színészre mosolyogva a függöny innenső oldaláról a következő kérdést tettem fel: - Művész úr, tán csak nem több volt a kelleténél abból a fránya tüzes vízből?
A végszóra - egyébként helyesen - reagáló előadó az ügyhöz egyáltalán nem odatartozó, de a drámai mondandóját ügyesen kivitelezve az én térfelemre helyezte replikáját: - Te szemét szarjankó, levetetem a szaros rongyodat (reklámmolinó, mely nyomdai stúdiónkat hirdeti /efT./) az ablakból, ledöntöm az összes reklámtábládat a ház előtt. A kurva anyááád, a kurva anyááád, szétverem a fejed, te mocsok alak! Tudod mit? A kuuurvaaa anyáááád! És feljelentelek, mert állandóan dübörögsz és zörögsz és éjjel járkálsz!!! (???)

III. szín: A SZEGÉNY ÉN...

- Mit képzelsz te bazmeg, idejössz a koszos kis cégeddel a házamba (!!!) bazmeg. Én 30 éve itt lakom, nekem ne mondja meg senki, hogy ne dübörögjek éjjel!

(a III. szín első mondatához hasonló kijelentés a Keresztapa című filmben is elhangzott, amikor is éles, személyeskedő kritikával illette ifj. Corleonét Kalifornia kormányzója:
- Mit képzelnek maguk, idejönnek a koszos öltönyükbe a digó modorukkal, olajos hajukkal és meg akarják váltani a világot? Naa neem kedves uraim, itt én vagyok az Úr!
Később a kormányzó egy kuplerájban, egy meggyilkolt kurva mellett ébred ... segítséget ifj. Corleone ad neki.

Fontosnak tartom, hogy a III. színben elhangzó Keresztapa-idézet megjelenítésével és a filmbéli további eseményekkel természetesen nem céloztam semmilyen hasonló következmény lehetőségére, csak a színészi repertoár és dramaturgiai elemek egybeesést vázoltam. /efT.

IV. szín: NAGYOOON DÜHÖS VAGYOK!

- Menjél el itthonról éjjel, és akkor nem fog zavarni, hogy én járkálok! Menjél el innen magadtól, mert olyan kapcsolataim vannak, hogy kilakoltatlak, bazmeg!!! Én akkor dobbantok, amikor akarok, nem érdekel semmi és senki!! - dübörgött a ripacs.
- Lehet, hogy tán indiántáncokat a réteken kellene előadni, és akkor annak Ülő Bika és Vér Medve még örülni is fog, de kérem, hogy ne avasson be hamis szertartásaiba! - adtam meg és vártam a választ.

Nem számítottam arra, ami aztán történt.

A főszereplő áttört a függöny túloldalára (alternatív rendezők álma) és nekem esett ököllel, miközben remegő hangon a ismételgette: "kurva anyááád, te szemét geci, mit képzelsz, hogy szólni mersz nekem éjjel".

(itt kell megjegyeznem, hogy a kurva anyááád kezdetű kiszólások ismételgetése, ha nem is túl zavaró esemény a mű élvezetében, de egy idő után kifejezetten unalmas részét képezték a fellépésnek, melyet meg is jegyeztem a világot jelentő deszkákon - akkor már lakásunk parkettáján - imbolygó művésznek.

Ha valaki nem tudná, sajnos Cseh Tamást megtámadta valamiféle betegség, ezért sokat fogyott és szemlátomást sokat öregedett, sztem ölege lehet a világból (valóban, emberiességem minden erejével sajnálom). Ezért aztán nem mertem megkockáztatni a visszaütést, de még egy erősebb szorítást sem, mert semmi szükségem egy beteg - ráadásul országszerte ismert - ember feljelentését követően bulvárlapok címlapján szerepelni (bár lehet, hogy sokkal ismertebb lennék - mondjuk 4 napig :)- minthogy küszködök nem mindenkinek befogadható fotóim kiállításokon való megjelentetésével...)

No, de nem is volt szükség túlerőltetni magam, hiszen az ütések erőtlen, színészileg egyébként korrektül visszafogott volta tulajdonképpen rávilágított arra, hogy micsoda remek játékban veszek részt.

Időközben külsősként a színre lépett Császár Bíró Éva (Tamás felesége) és Borika lányuk is. Borikának a szavak nélküli sírós, feleségnek a problémamegoldós szerep jutott, melyben többször is a: “Tamás gyere már, ebből baj lesz!!!” felszólításokkal adta tudtára férjének - nem túl rejtetten, a dialógus drámai erejét fokozva -, az esetleges balszerencsés kimenetel lehetőségét.

V. szín: A TÁVOZÓ...

A mű végkifejlete főhősünk mellére helyezett kezem kissé erőteljesebb külső ráhatásával jött létre.
- A kuuurva anyááád, te szemét geci, hogy merészeeeelsz hozzám érni, én egy csendes, béketűrő ember vagyok!! Figyeltetni foglak és megveretlek!!! - ezt már ismét a függönyön túlról hallottam.
- Kedves művész úr, köszönjük az előadást, de mára eleget láttunk magából, remélem hamarosan nem lesz szerencsénk egymáshoz, de ha csak gyengén is megkarcolom az ujjam, azt is a maga rovására írom! - mondtam az ajtó bezárása előtt, majd - de ezt már vélhetően nem hallotta - tapsviharban tört ki szerény nézőközönségünk.

A számtalan filmben szereplő - Még kér a nép (Jancsó Miklós), Csinibaba, 6:3 (Tímár Péter), Turné (Bereményi Géza), Nyom nélkül (Fábri Péter) -, megannyi dalban a valós életéből táplálkozó előadó, az adott politikai kormányzat és vélhetően a szakma elismert művésze, immár a Pro Cultura díj boldog tulajdonosa a lépcsőn felbotorkálva zárta nem kultúrált, de döbbenetes fellépését.

A fergeteges kamaramű hajnal 1 órakor fejeződött be. Csend lett. Tíz percre.

Hogy végképp értésemre adja és megerősítse egojának mocsaras létét, Cseh Tamás 1 óra 10 perckor, 3 percen keresztül őrjöngve - vélhetően békaügetésben - végigugrált lakásuk parkettáján. Zengett a ház, én meg csendben ültem és elhatároztam, hogy leírom a történteket Hamis Szellemről.

Még valami: egy bizonyos tézis szerint az embernek nem a naptár szerint megszokott újév jelenti az újabb év kezdetét, az mindenkinek a születésnapjától datálható. Cseh Tamás 2007. január 22-én volt 64 éves, és - bár nem telt el sok idő (2 hét), de - mind a mai napig nem volt képes egy igazi békés, tiszta törvények szerinti férfidöntésre, mely egy halk bocsánatkérés lett volna csak!

A zajok - hogy tudjam, ki is él fölöttem - továbbra sem szűntek meg, bár halkultak.

Budapest, 2007. február 05.

Írásommal kizárólag az emberi lét botladozásainak egy fura szeletét kívántam megosztani mindenkivel. És mi lehet a tanulság - még nem tudom, de erősen kérem az égiek segítségét, hogy tárják fel előttem, miért is vonzottam be a fenti eseményeket.

Köszönöm türelmeteket, üdvözlettel,
Fehér Tamás