Múlt szombaton celebtúltengtem. Sorsom az Eurocenterbe vezetett, ahol egy kis könyvesboltban éppen akkor kutakodtam, amikor Bagi Iván és népes sleppje (ügynöke, családja?) megérkezett a hivatalos dedikálásra. A boltban egy-két lézengő, lelkes boltvezető, lekezelő Bagi. A tévéből átsugárzó sálas-lenézős értelmiségi attitűd hosszú nyakbatekert formában is megjelent Bagival (hideg lehetett kint). Ezután más celebmentes helyek után sushizni támadt kedvünk, ahol Hagyó Miklós mellett kaptunk helyet. Hagyó még nem éppen egy Top of Mind politikus, ezért fürkészhetett folyton körbe, felismerik-e. Társa hangos hahotázásokkal bennfentes infókkal fárasztotta. Mikor jóllakottan kifelé mentünk, még belebotlottam Gulyás Lászlóba és feleségébe, akik feltehetően baráti társaságban költötték el mindennapi nigrijüket - írta Celeblátó nevű feljelentőnk.