"Bár lelkes olvasótok vagyok, ellenálltam a kísértésnek, hogy írjak nektek, amikor Varnus Xavér jött velem szembe a Capella nevű méltán népszerű szórakozóhelyen 16.-án pénteken. Amikor pár napra rá Farkasházy Tivadar mellett álltam a Művészetek Palotájában, már gondolkodóba estem és ma amikor Szabó Eszter és Kontor Tamás előttem vásárolt az IKEÁban, nem tudtam magam tovább türtőztetni a feljelentéstől. Xavér éppen az új jégrevü műsor első adása után lehetett pénteken amikor kiszúrtam, ám a zsűrizéshez használt és a sajtóorgánumok által dícsért választékos öltözetet már egy fekete melegítőfelsőre cserélte mire a Capellába ért, ahol egyébként Tóth Vera is megjelent ezen az estén egy szülinapi buli meghívott előadójaként. Farkasházy Tivadart a Bécsi Filharmonikusok előadásának szünetében pillantottam meg, amint éppen beletemetkezett a műsorfüzetbe. Ennek oka később világossá vált: a Heti Hetesben az előadók teljes hosszúságú önéletrajzával szórakoztatta a közönséget. A Művészetek Palotájában az őt kísérő hölgy sem unatkozott a szünetben: egy nagyobb adag csokoládés édességgel igyekezett megbirkózni. Szabó Eszter és Kontor Tamás nem rítt ki a vásárlók közül az IKEÁban, leszámítva Eszter kanárisárga baseball-sapkáját, amivel egyébként normális téli öltözetét igyekezett feldobni. Először azt hittem gyerek nélkül vásárolnak, de egy közelebbi pillantásra kiderült, hogy amit én kabátkupacnak hittem, az a jól bebugyolált poronty. A baba - legalábbis ami kilógott belőle - mindenesetre nagyon édes."- árasztotta el lapunkat élményeivel szerencsés csillagzat alatt született Tea nevű olvasónk.