"2007. október 31-én párom meglepett 2 db belépővel a Cirque du Soleil előadására. Pár sorral előttem egy helyes pasira lettem figyelmes, majd egy duci nőre. Mondtam is a páromnak, hogy milyen fura világban élünk. Aztán mögöttünk folyó beszélgetés után rajöttünk, hogy a duci hölgy nem más, mint Szulák Andrea. Szimpatiusak voltak, a férfin látszott, hogy nagyon odavan Andreáért. Végig átkarolta az előadás alatt. Pár sorral arrébb "híres" táncos házaspárunk, Erica C. és Robby D. foglaltak helyet. Náluk mindkét fél kissé el van hízva, így jól mutattak egymás mellett" - tudósított a nem sovány celebekről Dok.